Vágólapra másolva!
A híres brit pálya igazgatója, Patrick Allen is csatlakozott azokhoz a versenyrendezőkhöz, akik elégedetlenek az F1 által nyújtott szórakoztatással. A korábbi versenyző, Derek Warwicknak nem tetszik, hogy a pilóták kénytelenek spórolni az edzéseken.

Az F1 jelenlegi szabályai „megölik a sportot a TV és a nézők számára” – jelentette ki a korábbi F1-es pilóta, Derek Warwick az Sportalnak. A brit 1983 és 1992 között versenyzett az F1-ben, és bár futamot nem tudott nyerni, továbbra is a megbecsült szigetországi versenyzők között tartják számon.

Visszavonulása után Warwick a brit versenyzők klubjának (BRDC) elnöke lett, és több F1-es futamon is segítette a sportfelügyelők munkáját, így a jelenkori viszonyokat is jól ismeri a sportban. Nem tetszik neki, hogy a versenyzők kénytelenek gazdálkodni a lehetőségeikkel.

Hamilton sikereit még a brit közönség is megunhatja? Forrás: Mercedes AMG Petronas

„A többségük csak 10 kört tesz meg az edzéseken, mert valamivel spórolnak: a motorral, az erőforrásokkal, váltóval” – sorolta, majd a szabályokkal kapcsolatban megjegyezte. „Kissé visszaütnek. Az elv helyes, de valamin változtatni kell, hogy az F1 izgalmassá váljon, és a versenyzők ismét gladiátoroknak tűnjenek.”

Saját, sportolói pályafutására utalva megjegyezte: „1600 lóerős motorjaink voltak, és olyan leszorítóerő, hogy kigúvadtak a szemeink” – nosztalgiázott, a mai viszonyokkal szemben viszont kritikus.

„Azt látjuk, hogy (a fiatal versenyzők) tesztelnek egyet, és 10 kör múlva már 2 tizedre vannak az élen állótól. Az én időmben ilyen nem fordult elő, úgyhogy a mostani autókat biztos, hogy könnyebb vezetni. Egy lépést kell tennünk hátra, és magunkba nézni, amíg még nem késő.”

A technikai igazgatók versenye

Warwicktól függetlenül, de szintén kritizálta az F1-et Patrick Allen, a silverstone-i pálya igazgatója. A Brit Nagydíj otthont adó helyszín stabil lábakon áll, de Allen feltette a kérdést: „Ha Lewis (Hamilton) minden héten nyer, mikor fogják az emberek azt mondani, hogy ez túlságosan kiszámítható?”

Allen úgy véli, hogy jelenleg inkább a technikai igazgatókat kellene díjazni a versenyzők helyett, és egyetértett Warwickkal abban, hogy a jelenlegi F1-es autókat túl könnyű lett vezetni. Attól tart, hogy a korszak problémái hosszabb távon is árthatnak a sportágnak, így a versenyeket rendezőknek is.

„Segítségre van szükségünk az FIA-tól és a FOM-tól a szabályok terén, hogy izgalmasabbak legyenek” – jelentette ki. „Most úgy tűnik, akárkit berakhatunk az autókba, képes lenne nyerni. Amikor (Max) Verstappen egyenesen az F3-ból meg tud érkezni, vajon milyen nehéz vezetni ezeket az autókat?”

Verstappen sikerei nem tetszenek az angoloknak Forrás: Red Bull Content Pool

„Jó lenne látni a versenyképességek közti különbségeket. Ez most nem lehetséges a Forma-1-ben, és azon gondolkodom, hogy az F1 terméke megfelelő-e. Ha eljutunk arra a pontra, hogy öt-hét év múlva a rajongók elpártolnak, bajban leszünk” – aggódott a brit, aki szerint a halkabb motorok továbbra is problémát okoznak.”

Miközben a Német Nagydíj az idén kiesett a versenynaptárból, és 2016 után egyelőre az Olasz Nagydíj helye sem biztos, Allen is figyelmeztetett a történelmi F1-es helyszínek jelentőségére. „Ahogy ezek egyre csak fogynak, olyan lesz a helyzet, mint a WWF esetében: védelemre van szükség” – utalt a világszervezet természetvédő tevékenységére.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!