Vágólapra másolva!
A grove-i istállónál nem számítanak rá, hogy az idén óriásit előrelépő Ferrari nyomába érnek, de ez a költségvetésük közötti különbség miatt szerintük egyébként is szinte lehetetlen feladat.

Miután a 2014-es szezon végén a Mercedes mögött egyértelműen a második leggyorsabb csapattá léptek elő, a Williams szezonjának kezdete elmaradt a várakozásoktól. A 4. helynél még nem tudtak előrébb célba érni az autóik, és általánosságban is az figyelhető meg, hogy a Mercedes mellett a Ferrari is ellépett tőlük.

„Az első négy futam után már láthatók az erőviszonyok” – jelentette ki Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke. „Barcelonára egy sor újítással készülünk, de nagyon nehéz lesz elkapni a Ferrarit” - ismerte el. „Már eddig is jó teljesítményt sajtoltunk ki az autóinkból, és folytatjuk a munkát, arra azonban nem számítunk, hogy a tempónk hirtelen jelentősen javuli fog.”

A Ferrari a Williams elé került Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

„Azt sem felejthetjük el, hogy a Red Bull és a többi mögöttünk lévő csapat jól felszerelt, jelentős erőforrásokkal. Amint túljutnak a gondjaikon, sokkal jobban fognak teljesíteni, mint ahogy most teszik. Összességében minden ellenfelünk nagyon erős” – foglalta össze a brit mérnök.

Ausztráliában az élete formájában autózó Felipe Massa sokáig a 3. helyen haladt, mígnem Sebastian Vettel a bokszban elé tudott kerülni. Malajziában és Kínában a brazil csak csapattársával, Valtteri Bottasszal csatázhatott az 5-6. helyért. Bahreinben viszont műszaki hiba miatt a bokszból kellett rajtolnia, így Bottasra hárult a feladat, hogy maga mögött tartsa Vettelt, és megszerezze a 4. pozíciót.

Spórolni kell

2014-es formajavulásának köszönhetően számos új szponzor érkezett a csapathoz, de a költségvetésük továbbra is lényegesen elmarad a leggazdagabb istállókétól. Ennek részben az az oka, hogy például a McLarennel ellentétben a Williams leárazta a reklámfelületeit, de Claire Williams csapatfőnök-helyettes szerint korábban sem költhettek annyit, mint legfőbb riválisaik.

„Nem kell szégyenkeznünk a 3. hely miatt” – jelentette ki a társalapító Sir Frank Williams lánya a Sky Sportsnak. „Mindig is azt mondtam, hogy jobban és okosabban kell dolgoznunk a többieknél. A McLaren, a Ferrari és társaik mindig többet költhettek nálunk, és mi mégis nyertünk tizenhat bajnoki címet velük szemben.”

„Azt hallottam, hogy a Ferrari további 100 millió (eurót) fektet be a fejlesztéseikbe azon felül, amit egyébként elkülönítettek, ez a mi teljes költségvetésünknek felel meg! Őszintén szólva imádnám, ha legyőznénk őket, harmadannyi pénzből!”

Claire Williams szerint a Ferrari háromszor annyit költ az F1-ben, mint ők Forrás: Williams Martini Racing

A kreatív gondolkodás a mérnöki munka terén mutatkozik meg igazán, ez az a terület, amelyre Pat Symonds, a csapat technikai igazgatója is fókuszál. Úgy véli, a történelem megmutatta, hogy kevesebb pénzből is sikereket lehet elérni, de így kevesebb hibát követhetnek el.

„Más csapatoknak nem kell foglalkozniuk a megtérüléssel, ők egyszerűen költekezhetnek, miközben azt mondják: ’Oké, ez működik, nem foglalkozunk azzal, hogy a másik öt elképzelésünk nem vált be.’ Ezt mi nem engedhetjük meg magunknak” – nyilatkozta Symonds a Guardiannek.

„A munkám nagy része abból áll, hogy megpróbáljam biztosítani a legjobb megtérülést a befektetett erőforrásaink után. A Benettonnál töltött időszakom során aprópénzből megvertük a nagyfiúkat. Okos gondolkodás kellett hozzá, biztosra kellett menni, hogy amikor költeni kezdünk, nagy durranás lesz az eredmény.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!