Vágólapra másolva!
A Renault konzervatív motorbeállításai ellenére az autójában ismét elfüstölt egy erőforrás Bahreinben, de az ausztrál még éppen célba tudott érni, így a Red Bull kettős pontszerzésnek örülhetett.

Mindkét Red Bull pontot szerzett a Bahreini Nagydíjon, de ez csak annak fényében tekinthető jó eredménynek a korábban sokkal sikeresebb istálló szempontjából, hogy idei szezon során eddig csak egyszer, Malajziában futott be mindkét autójuk a legjobb tíz között.

A futam utolsó méterein ráadásul ez is veszélybe került, mert bár Danyiil Kvjat érett versenyzéssel a 17. helyről feljött a 9-edikre, Daniel Ricciardo autójának Renault motorja nagy füstfelhőt eregetve megadta magát, néhány méterrel a célvonal előtt. Szerencséjére a lendület kitartott a kockás zászlóig.

Kvjat a 8 helyet javított a Bahreini Nagydíjon, és a 9. helyen ért célba Forrás: FLORENT GOODEN/DPPI/Renault Sport

„A verseny úgy ment, ahogy csak mehetett, én is jól vezettem, így lettem 6.” – kezdte az ausztrál. „A kasztni már jobban működik, a kanyarokban többé-kevésbé úgy, ahogy kell: Európába érkezve meglátjuk, hogy előrébb tudunk-e kerülni a rajtrácson. A verseny végéig elég sima hétvégém volt. Még nem tudom, mi történt, de a csapatnak rá kell majd jönnie.”

Csapattársát, az orosz Kvjatot mosolyra derítette az ő szemszögéből élvezetes bahreini futam, és elmondta: „Rengeteg adatot gyűjtöttünk, amit kielemezhetünk, és megérthetjük, hogy hol kell javítanunk az előrelépéshez. Csapatként akarunk fejlődni, és közösen dolgozunk a sikerért. Jó előérzetem van a továbbiakkal kapcsolatban.”

A majdnem füstbe ment terv

Az elmúlt hónapok nyilvános acsarkodása után a Red Bullt irányító Christian Horner már inkább csak viccelődött a Renault újabb hibája láttán. Megerősítette, hogy Ricciardo autójába már a szezon ötödik futamán be kell szerelni az utolsó büntetlenül használható, vagyis a negyedik egységet.

„Szerintem mindkét versenyzőnk az abszolút legtöbbet hozta ki a mai futamból. Daniel nagyon tiszta versenyt futott, aztán a motorja úgy gondolhatta, hogy a végén beszáll a tűzijátékba, de így is az erős 6. helyen ért célba” – utalt a rajt után a pálya melett fellőtt igazi rakétákra. „Jó látni, hogy ismét mindkét autónk pontokat szerzett.”

Hornerrel egyetértett a Renault menedzsmentje is. Rémi Taffin operatív igazgató szerint „a Red Bull kettős pontszerzése volt a legtöbb, amit remélhettünk”, de a futam végi újabb meghibásodásra csak érintőlegesen tért ki.

Ricciardo motorja annak ellenére mondta fel a szolgálatot, hogy Taffin kijelentette: „Konzervatív beállításokat használtunk, mert tudtuk, hogy potenciális veszlyekkel nézünk szembe. Végül éppen a verseny végére jutottunk el a Red Bull-lal.”

Ez nem a Toro Rosso napja volt

A Toro Rosso 2015-ben sem tudta megtörni a bahreini átkot, a faenzai istálló továbbra is képtelen pontot szerezni a közel-keleti futamon. Taffin úgy tudta, hogy Max Verstappen elektromos probléma miatt állt ki, és sajnálatát fejezte ki Carlos Sainz kiesése miatt is. A francia menedzser kiemelte, a három hét múlva következő Spanyol Nagydíjig a Renault véglegesen szeretne túljutni a műszaki hibákon.

Harcias maradt a csalódott, de még mindig pozitív szemléletű Verstappen is, aki megerősítette, hogy egy eddig ismeretlen eredetű elektromos hiba miatt kellett feladnia a futamot, Sainz viszont még ennyi magyarázattal sem tudott szolgálni a kiesésére.

„Nem tudom pontosan, mi történt az autómmal. Csak annyit éreztem, hogy furán viselkedik, és kénytelen voltam megállni. Nem tudom leplezni a feldúltságomat, mert a rajthelyem nagyon jó volt, a tempónk viszont ma nem.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!