Vágólapra másolva!
Csak az augusztusi nyári szünet után mutatkozhat be a Manor új autója, de kilenc futamot még így is a 2015-ös szezonra fejlesztett modellel teljesíthetnek. A csapatfőnök szerint mindig is ez volt a tervük.

A júliusi Magyar Nagydíjon még biztosan a Manor módosított 2014-es autóját láthatja a közönség, sugallta John Booth csapatfőnök pénteken Bahreinben. A tavaly csődbe ment, majd az utolsó pillanatban megmentett istálló azután kapott rajtengedélyt, hogy sikeresen teljesítették a törésteszteket az idei szabályok szerint átépített Marussiával, amellyel először Malajziában léptek pályára.

Booth szerint csak az augusztusi nyári szünet után, tehát legkorábban a Belga Nagydíjon jelenhetnek meg az „igazi” 2015-ös autójukkal, de még így is kilenc futamot, tehát a bajnokság csaknem felét azzal csinálhatják végig.

A Magyar Nagydíjon is ezt az autót láthatja a közönség Forrás: Manor Marussia F1 Team

„A 2015-ös autóval kapcsolatban mindig is az augusztusi szünetet céloztuk meg” – jelentette ki Booth. „Ez rámenős terv, ahogy az Ausztráliána való elutazás is az volt. Nagy igénybevételt jelent majd számunkra” – ismerte el.

„Amikor viszont visszatérünk (Európába) az első négy tengerentúli futamról, le kell ülnünk, és át kell gondolnunk, hogy össze tudjuk-e hozni a különböző részlegek munkáját a határidőig.”

Kisebb csoda, hogy a Manor 2015-ben is a Forma-1 résztvevője lehet, és bár a közvélemény üdvözölte a kis csapat megmenekülését, Bernie Ecclestone és több verseny promótere kritizálta őket, mert Ausztráliában még a bokszból sem tudtak kihajtani, és azóta is reménytelenül lassúnak bizonyulnak.

Jelentős előrelépések

A Manor nagyrészt kipróbált, tavalyi Ferrari motorral szerelt technikát használ, de a személyzet és a versenyzők is teljesen újak, ezért Booth szerint „jelentős előrelépés” volt, hogy mindkét autójukat célba juttatták a múlt heti Kínai Nagydíjon, melynek során „minden edzésen a terv szerint haladtunk, és úgy dolgoztunk, mint tavaly.”

A brit istálló szenvedéseit enyhíti, hogy az eredeti tervekkel ellentétben az idei szezon húsz helyett csak tizenkilenc futamos lesz, mert a Magyar Nagydíj előtti héten elmarad a bajnokság egyik rendszeresen megtartott futama, a Német Nagydíj.

A Sky Sports értesülése szerint Bahreinben feltűnt David Richards, a híres Prodrive versenyistálló vezetője is a Manor bokszában, de azt egyelőre nem tudni, hogy a látogatásnak van-e bármilyen különleges jelentősége.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!