Vágólapra másolva!
Rögtön visszaesett a 14. helyre, aztán Nasr hátulról eltalálta, és kiszúrta az egyik gumiját. A Safety Car mögött is zűrzavar volt.

Míg csapattársa, Sebastian Vettel csaknem két év szünet után a Ferrari első győzelmét aratta a Malajziai Nagydíjon, Kimi Räikkönennek ismét problémákkal teli hétvégéje volt, és egy 4. hellyel mentette a menthetőt.

Miután az időmérőn a Ferrari rosszul helyezkedett, így ő csak a 11. rajtkockát kaparintotta meg, Räikkönen a rajtnál azonnal vesztett még három pozíciót. Ezzel kezdődött a kálváriája. „Nagyon rosszul indultam. Kipörögtek a kerekeim, és az első kanyarban nem tudtam jó helyzetbe kerülni, úgyhogy hátrébb estem" – magyarázta csalódottan.

„Utána visszanyertem pár helyet, és többeket utolértem, de az utolsó kanyarban defektet kaptam, és így kellett megtennem egy teljes kört" – utalt arra, hogy Felipe Nasr hátulról nekiment. „Szerencsére nem sokkal később beküldték a Safety Cart, ami a segítségünkre volt."

De nem annyira, mint lehetett volna, Räikkönen ugyanis nem tudott egészen felzárkózni a mezőnyhöz. „Fogalmam sincs, a srácok mit műveltek előttem, mert nem hajtottak a lehető legnagyobb sebességgel, hogy utolérjük a többieket, ezért még az újraindításnál is egy egyenesnyivel le voltunk maradva tőlük" – mondta. „A rádión megkérdeztem, hogy megelőzhetem-e őket, de az orrom előtt lévő Sauber miatt zavaros volt a helyzet. Ez sem segített."

Räikkönennek a mezőny végéről kellett visszakapaszkodnia az élbolyba Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Räikkönen autóján a defekttől megsérült a padlólemez, ami nyilván közrejátszott abban, hogy hiába kapaszkodott fel a dobogósok mögé, egy pillanatra sem tudta tartani velük – köztük Vettellel – a lépést, végig sokkal lassabb köröket autózott. Ezért úgy érzi, kihozta a lehetőségeiből a maximumot.

„Rengeteg balszerencse ért ezen a hétvégén" – mutatott rá. „Nem tehettem semmit az ellen, hogy hátulról belém jöttek. Ez van."

A finn így két forduló után mindössze 12 ponttal áll az egyéni összetett 5. helyén, míg csapattársának már 40 pontja van. A Ferrari főnöke, Maurizio Arrivabene azonban Räikkönenről is megemlékezett, dicsérve „fantasztikus menetelését a mezőny végéről."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!