Vágólapra másolva!
A brit bízik benne, hogy a Manor el tud indulni az időmérő edzésen, különben a patinás csapat könnyen szégyenben maradhat. Magnussen elismerte, hogy ő hibázott a délutáni balesetnél.

Ahogy várható volt, nehézségekkel indult a McLaren hétvégéje az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon: a délelőtti gyakorlást kisebb motorproblémák miatt kellett idő előtt befejezniük, délután pedig Kevin Magnussen 4 kör után összetörte az autóját. Jenson Buttonnak sem volt sok oka az örömre, hiszen 21 kör megtétele után csak Max Verstappent és Marcus Ericssont tudta megelőzni, ráadásul hosszú etapot sem teljesített.

Button elismerte, attól tart, hogy a Manor visszalépése esetén a McLaren foglalhatja el a rajtrács utolsó sorát. A Marussia utódcsapata elutazott ugyan Ausztráliába, de a pénteki edzéseken nem tudtak a pályára hajtani, és egyesek szerint az egész hétvégét ki kell majd hagyniuk.

Button pesszimista a McLaren esélyeivel kapcsolatban Forrás: McLaren

„Remélem, nem mi leszünk az utolsók a rajtrácson, ezért abban bízom, hogy 20 autó fog indulni" – mondta az edzések után Button, aki 3,6 másodperccel maradt el Rosberg idejétől. „Nem lesz könnyű dolgunk, ezzel tisztában vagyunk. De egy csapatként dolgozunk, nem mutogatunk senkire – a lényeg, hogy menet közben megoldjuk a problémáinkat."

Button a McLaren jövőbeni esélyeiről annyit tudott mondani, hogy reméli, „előbb-utóbb" versenyképesek lesznek, hiszen az autó alapjaiban „nem tűnik olyan rossznak". Magnussen némileg optimistábban nyilatkozott, szerinte az autóban még sokkal több van, és „van rá esély, hogy bejussunk a Q2-be." Az ezen a hétvégén Fernando Alonsót helyettesítő dán egyébként elismerte, hogy a délutáni ütközés az ő számlájára volt írható.

„Megpróbáltam kicsit később fékezni a 6-os kanyarnál, de az autó fara kitört a kanyarbejáratnál" – magyarázta. „A falnak ütköztem, versenyzői hiba volt. Kár érte, de az ilyesmi megtörténik, az élet pedig megy tovább."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!