Vágólapra másolva!
A Red Bull csapatfőnöke szerint radikális megoldásokra van szükség, ha az istállók tényleg csökkenteni akarják a költségeket. A saját szélcsatornájukat is feláldoznák a sport érdekében.

Christian Horner szerint radikális szabályváltozásokra lenne szükség ahhoz, hogy valóban csökkenjenek a Forma-1-es istállók költségei. Az utóbbi években számos kísérlet született arra, hogy lejjebb szorítsák a kiadásokat, de hatékony megoldást még nem találtak a problémára. A 2015-ös idény előtt a Caterham megszűnt, a Manor-Marussia épphogy megmenekült, de a Force India, a Sauber és a Lotus is anyagi gondokkal küzd, ezért mindenki egyetért abban, hogy valamit tenni kell – Horner szerint azonban a javaslatok többsége nem sokat ér.

„Ha tényleg egy radikális, nagy port kavaró változásra van szükség, akkor szabaduljunk meg a szélcsatornáktól" – jelentette ki az Autosportnak nyilatkozva. „Nagyon drága üzemeltetni a létesítményt, és legyártani hozzá a szükséges alkatrészeket."

„Ehelyett visszatérhetnénk a mérnöki zsenialitáshoz. Mindenki ugyanazt a mikrochipet kapná a CFD rendszerhez, és a csapatban dolgozók eszén múlna, mit tudnak kihozni belőle, nem pedig a számítógépeken és a szélcsatornákon" – magyarázta a Red Bull csapatfőnöke. „Miért ne lehetnénk radikálisak? Miért ne rendelkezhetne mindenki ugyanazokkal az eszközökkel?"

Horner nagyobb szerepet szánna a mérnököknek Forrás: AFP

Horner kijelentette, ha ő lenne Bernie Ecclestone vagy az FIA-elnök Jean Todt helyében, biztosan ezen az úton indulna el – még úgy is, hogy a Red Bull azon csapatok közé tartozik, amelyek saját szélcsatornával rendelkeznek. „A tiltás nem kedvezne nekünk, de ha tényleg megbizonyosodnánk arról, hogy ez lenne a jó megoldás, akkor valakinek bérbe adnánk, hogy más célokra használja fel" – mondta.

A költségplafon nem megoldás

A brit szerint van rá mód, hogy más vállalatok használják a meglévő szélcsatornákat, ezért nem veszne kárba a megépítésükbe fektetett energia. Úgy véli, ez a megoldás sokkal hatékonyabb lenne, mint a sokak által támogatott költségplafon, hiszen a nagyobb csapatok mértéktelen költekezését úgysem lehet ellenőrizni – nem mindegy azonban, mire költik el a pénzt.

„Így is lehetne gyönyörű motorhome-okat és bokszutcai irányítóközpontokat építeni, és a versenyzőknek is vagyonokat fizethetnének" – magyarázta. „Ezek azonban nem feltétlenül járnak előnyökkel."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!