Vágólapra másolva!
Több alázatra lett volna szükség Fernando Alonso részéről a Ferrarinál, véli korábbi csapattársa, Jacques Villeneuve. Az 1997-es világbajnok úgy látja, hogy Sebastian Vettel pont ellentétes hozzáállással érkezett meg a maranellói csapathoz.

Öt év küszködés után Fernando Alonso feladta álmait a Ferrarinál, és az idei szezonra a McLarenhez szerződött. Sokan kudarcnak ítélik, hogy a spanyol pilóta nem tudott világbajnokságot nyerni a Scuderiával, korábbi csapattársa, Jacques Villeneuve pedig azt is tudni véli, hogy ennek mi az oka.

„Az olaszok imádták Alonsót, de ez elég gyorsan elhalt, mert nem állt ki a csapatért” – jelentette ki a Sport Bildnek. „Az, hogy az ember 30 millió dollárt keres évente, még nem jelenti azt, hogy feladhatja a csapat iránti szeretet felelősségét. Hol marad a tisztelet?” – tette fel a kérdést a kanadai.

Villeneuve azt mondja, ő soha sem kritizálta csapatát, még akkor sem, ha nem tudtak jó autót adni számára. Úgy véli, Alonso túlértékelte a helyzetét, és kellemetlen meglepetésként érte, amikor a Ferrari nem vele képzeli el a jövőt.

„Én ezt ’isten komplexusnak’ hívom. Amikor úgy érezte, hogy ura a helyzetnek, Vettel bejelentette, hogy elhagyja a Red Bullt és hirtelen minden összedőlt Alonso lábai alatt. Túl sokat foglalkozott a Twitterrel, és politikusként viselkedett ahelyett, hogy a csapatszellemmel törődött volna.”

Új Messiás a Ferrarinál

Alonso helyét Sebastian Vettel veszi át, aki régi álmát váltja valóra azzal, hogy a Ferrarihoz szerződött. Villeneuve úgy véli, hogy a német pilóta jó ütemben hagyta el korábbi csapatát.

„Volt ez a fiatal srác a széles mosolyával” – utalt Daniel Ricciardóra. „Mindenki tudja, hogy ő a Red Bull jövője. 27 évesen (Vettel) a Red Bull mércéjével már nagypapának számított, és Sebastian is érezte, hogy váltania kell. Öt év eltöltése után az ember már nem tanul többet, a Ferrarinál viszont olyan, mintha ismét újonc lenne.”

Villeneuve szerint Alonso (jobbra) eltékozolta a Ferrari bizalmát. Vettel (balra) egyelőre élvezi azt. Forrás: AFP

A kanadai egyike volt azon kevés pilótának, akik le tudták győzni a ’90-es és ’2000-es évek legsikeresebb versenyzőjét, Michael Schumachert, aki akkoriban a Ferrari újjáépítésének kezdetén járt. Villeneuve szerint Vettel is jó választásnak bizonyul majd Maranellóban.

„A hozzáállása nagyon emlékeztet Michael Schumacherre, és ezért az olaszok rajongani fognak érte. Ez fontos a Ferrarinak, mert egyébként az elvárások gyorsan elnyomhatják őket. Úgy érkezik, mint a csapat megmentője, a Messiás, Schumacher legitim örököse.”

Vettel már 2018 előtt újra nyerne

Vettel maga egyelőre óvatosan nyilatkozik az esélyeiről, de nem titkolja, hogy minél hamarabb ismét nyerni szeretne. A német pilóta a 2013-as szezonzárón állhatott fel utoljára a dobogó legfelső fokára, de Sergio Marcionne, a Ferrari elnöke szerint csak 2018-ban reális, hogy ismét bajnokok lesznek.

„Természetesen már korábban világbajnok akarok lenni” – mondta németországi látogatásán Vettel. „Ebben szilárdan hiszek is, mert egyébként nem tettem volna meg ezt a lépést. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit eddig láttam itt, de a csapatban történt változások miatt időre van szükségünk. Minél korábban sikeresek leszünk, annál jobb.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!