Vágólapra másolva!
Már négy kisgyermekes apuka indul az F1 mezőnyében: szerdán megszületett Kimi Räikkönen első fia, akit a Ferrari a Twitteren is köszöntött.

Kimi Räikkönen is belépett a gyermekes F1 pilóták nem túl népes táborába: menyasszonya, Minttu Virtanen szerdán Svájcban világra hozta a 2007-es világbajnok első fiát, akit a Ferrari is rögtön üdvözölt a Twitteren.

„Gratulálunk Kimi papának: 3.7 kg x 51 cm-rel, a tengelytáv nem ismert… Minttu és a baba jól vannak” – viccelt a Scuderia csatornájának szerkesztője, majd finnül gratulált a szülőknek.

Räikkönen a következő néhány nap során családjával maradhat, hiszen csapattársa – a szintén apa Sebastian Vettel – kezdi az új Ferrari tesztelését vasárnap és hétfőn, a finn pilóta csak kedden ül a volán mögé a spanyolországi Jerezben.

A világszerte nagy szurkolótáborral rendelkező finn mindössze a negyedik versenyző a jelenlegi mezőnyben, akinek gyermeke született. Ebből a szempontból a legrutinosabb Felipe Massa, az ő kisfia már az 5. életévét is betöltötte, Romain Grosjean és felesége a második babájukat várják, Vettel pedig tavaly lett először apa.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!