Vágólapra másolva!
Elismerik, hogy tavaly túlzásba vitték a leépítést, de azt állítják, a kölcsönök törlesztése helyett mostantól minden fillért az autó fejlesztésére fordítanak.

A Lotus tavaly óriásit zuhant az előző évhez képest: a konstruktőri 4. helyről visszaestek a nyolcadikra, és 315 pont helyett csak 10-et tudtak összekaparni. A kettős orrnyúlványa révén jellegzetes külsejű E22-nek a Renault-hajtáslánc gyerekbetegségein túl is akadtak technikai hiányosságai, ám a fő probléma a csapat vezérigazgatója szerint az anyagiakkal volt.

A Lotus kénytelen volt rendszeresen cáfolni a forráshiánnyal kapcsolatos pletykákat, de Matthew Carter most elismerte, hogy tavaly valóban gondokkal küszködtek. „Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, miközben anyagilag igyekeztünk egyenesbe jönni – ami végre sikerült –, tavaly ilyenkor leépítést hajtottunk végre" – mondta az Autosportnak. „Alighanem túl sok embert küldtünk el, ezért a szezon közben többeket visszahívtunk a tervező- és az aerodinamikai irodába."

„Ezenfelül átszerveztük az aerodinamikai részlegünket, és már kezdjük látni az erőfeszítéseink eredményeit."

A Lotus az E23-mal a Williamst célozza meg - katt a galériához! Forrás: Lotus

Bár a Lotus több szponzort is elveszített – ezek elsősorban a Williamshez pártoltak át –, Carter szerint a csapat pénzügyileg visszanyerte az egyensúlyát. „Az idei költségvetésünk a 2013-asnál kisebb lesz, de a tavalyihoz hasonló" – árulta el. „Van pár új szponzorunk is, amelyek a bemutatott autónkon nincsenek rajta, az első versenyen azonban már ott lesz a matricájuk."

Minden pénzt az autóra fordítanak

Ennél is fontosabb, hogy míg a Genii Capital tulajdonában lévő Lotus eddig a bevételei jelentős részét a főleg az anyacégtől kapott kölcsönök törlesztésére volt kénytelen fordítani, Carter szerint mostantól a K+F-et finanszírozzák majd. „Minden plusz pénzt az autó teljesítményének fokozására költünk" – ígérte. „Az előző években muszáj lett volna az adósságunkat törleszteni belőle, mostantól viszont egyenesen az autóra megy majd."

Carter ugyan elismerte, hogy ez a riválisok – elsősorban a Red Bull, a Ferrari és a McLaren – formájától is függ majd, de azt mondta, a Lotus a szélcsatornában biztató adatokat hozó, Mercedes-motoros E23-mal a Williamst próbálja legyőzni. „Nem akarom elbízni magamat, mert fontos realistának maradni, mégis a konstruktőri 3-4. hely megszerzése lesz a célunk" – tette hozzá.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!