Vágólapra másolva!
Cáfolta a Michael Schumacher állapotának jelentős javulásáról szóló híreket a Forma-1-es autóversenyző menedzsere.

Sabine Kehm a Reuters hírügynökségnek telefonon nyilatkozott, miután Philippe Streiff volt Forma-1-es versenyző a Le Parisien című francia lapnak azt állította, hogy Schumacher – bár beszélni még nem tud - kezdi felismerni a körülötte lévőket.

Streiff, aki állítása szerint a Schumacher-család jó barátja, úgy tudja, a többszörös világbajnok versenyző azon dolgozik, hogy tudjon egyenesen ülni és egy nap talán mankók segítségével járni is tud majd.

Michael Schumacher egy éve szenvedett síbalesetet Forrás: AFP/Orlando Kissner

Hosszú út áll még előtte

„Nem tudom megerősíteni az információkat, csak azt, hogy fogalmam sincs, Mr. Streiff honnan vette az információit, mivel soha nem állt kapcsolatban a Schumacher-családdal” – mondta a menedzser, aki szerint a pilóta előtt még hosszú út áll a gyógyulásig.

„Michael Schumacher a sérülései súlyosságának megfelelő javulást mutat ugyan, de még nagyon hosszú út áll előtte” – mondta a menedzser.

Egy éves évforduló

A pilóta éppen egy éve sérült meg súlyosan, amikor a síelés közben bukott a francia Alpokban. A mesterséges kómából júniusban ébredt fel és szeptemberben hagyta el a kórházat, azóta otthon ápolják.