Vágólapra másolva!
Pat Symonds szerint a brazil jobban teljesített idén, mint amire a csapat számított. Az idény első felében elveszített pontok miatt viszont bosszankodik.

Felipe Massa azok után szerződött át a Williamshez, hogy a Ferrarinál négy éven keresztül csapattársa, Fernando Alonso árnyékában versenyzett. Noha a brazil összességében idén is elmaradt csapattársától, Valtteri Bottastól, a Williamsnél újra magára talált, és az idény során egyre jobb formában versenyzett. A Williams technikai főnöke, Pat Symonds elmondta, a brazil teljesítménye az istálló várakozásait is felülmúlta.

„Tudtuk, hogy Felipe gyors, hiszen nem is olyan régen még majdnem világbajnokságot nyert" – utalt a 2008-as idényre Symonds, aki az Autosportnak nyilatkozott Massa szezonjáról. „Nem igazán ismertem őt, mielőtt hozzánk szerződött, de rájöttem, hogy egy remek srác, és nagyszerű csapatjátékos. Sőt gyorsabb is volt, mint amire számítottam."

Massa jól érzi magát a Williamsnél Forrás: AFP

Symonds szerint Massa esete is azt bizonyítja, hogy „az emberek a megfelelő környezetben képesek kivirágozni". „A csapattal együtt most ő is tökéletes helyen van" – mondta a brit mérnök. „Megadtuk neki azt a szabadságot, amire szüksége volt, cserébe pedig hitelességet, gyorsaságot és pontokat kaptunk tőle."

Massa 2014-ben három dobogós helyet szerzett, de a világbajnokságban több mint 50 ponttal elmaradt Bottastól. Symonds szerint azonban nem szabad elfelejteni, hogy a brazil az idény első felében többször is balszerencse miatt bukott pontokat. „Ausztráliában mit tehetett volna az ellen, hogy (Kamui) Kobajasi hátulról eltalálta az autóját?" – tette fel a kérdést. „Néha lehetetlen elkerülni az ilyen helyzeteket."

„Silverstone-ban a gyors reakciójának volt köszönhető, hogy megúsztunk egy sokkal súlyosabb balesetet, amikor összeütközött (Kimi) Räikkönennel. Ebbe a balesetbe bárki belekeveredhetett volna" – folytatta Symonds. „Bosszantó visszagondolni ezekre az incidensekre, és megszámolni, hány pontot veszítettünk miattuk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!