Vágólapra másolva!
Hülkenberg kereste meg a Porschét, hogy jövőre indulna a Le Mans-i 24 órás versenyen, állítja a sportautó-csapat vezetője. Alonso is megpróbált hasonló szerződést kötni, de a McLaren a tervei útjába állhatott.

Nem a Porsche csábította Nico Hülkenberget a Le Mans-i 24 órás versenyre, hanem ő kereste meg a márkát, hogy szeretne versenyezni, állítja a Sportautó Vilábajnokságra (WEC) idén visszatérő csapat főnöke, Andreas Seidl.

„Nico érdeklődött Le Mans iránt, ami jó jel volt számunkra" – mondta. „Nem a pénzért csinálja, hanem azért, mert igazán szeretne indulni, és érdeklődik a WEC iránt is, ezért nekünk tetszik a hozzáállása" – jelentette ki. „Felismerte, hogy az F1-es szezon közepén komoly kihívás lesz beugrania a WEC-be."

Seidl elmondta, hogy ugyanazt a programot készítik elő Hülkenbergnek, mint amit az F1-ből tavaly távozó Mark Webber is teljesített. Az ausztrál pilóta hosszú évek után először az idén ült vissza egy sportkocsiba, és a szezonzárón már az ő autója szerezte meg a pole pozíciót Interlagosban, mielőtt a futamon egyelőre ismeretlen okokból komoly balesetet szenvedett.

Alonso is készült Le Mans-ba

Hülkenberg még az idén tesztelheti a 919 Hybridet, de azt egyelőre nem tudni, hogy ki lehet jövőre a két váltótársa a márka harmadik versenyautójában. A teszten ismét lehetőséget kap a Porsche GT pilótái közül Frederic Makowiecki, Nick Tandy és Michael Christensen.

E mellett spanyol El Mundo Deportivo ismét arról számolt be, hogy akár Fernando Alonso is szóba jöhet a lehetséges jelöltek között. „A Porsche nem a McLaren-Honda alternatívája lenne Alonso számára, hanem egy kiegészítés" – írták, és azt is hozzátették, hogy „a barátságuk ellenére Fernando nem Mark Webberrel azonos autóban versenyezne."

Alonso szívesen vendégszerepelne Le Mans-ban Forrás: Ferrari

Az értesülést a paddock ügyeiben járatos szakújságíró, Adam Cooper is megerősítette a blogján. Cooper szerint Alonso vonzónak találta, hogy évtizedek óta ő lehetne az első igazi F1-es sztár a 24 órás versenyen, ezért „keményen próbálkozott, hogy meggyőzze a McLarent", de a wokingi vállalat nem járult hozzá a Le Mans-i vendégszerepléséhez.

Ennek elsődleges oka, hogy az utcai sportautókat is gyártó McLaren közvetlen piaci versenytársának tekinti a Porschét, ezért a kétszeres világbajnok a jelek szerint kénytelen lesz elnapolni ezt a tervet. A wokingiak egyébként várhatóan ezen a héten jelentik be Alonso leigazolását.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!