Vágólapra másolva!
Szóvivője, Sabine Kehm szerint a német felépülése olyan ütemben halad, ahogy arra a sérülései alapján számítani lehetett.  Továbbra is hosszú és nehéz út áll a hétszeres világbajnok előtt.

Ismét megszólalt Michael Schumacher szóvivője, Sabine Kehm, aki azonban ezúttal sem árult el részleteket a tavaly decemberben súlyos síbalesetet szenvedett német állapotáról. Kehm a német RTL televíziónak nyilatkozott Schumacher állapotáról, és újból megköszönte a hétszeres világbajnok felé folyamatosan érkező jókívánságokat.

A múlt héten a Schumacher család közeli ismerőse, a volt Forma-1-es versenyző Philippe Streiff egy francia lapnak nyilatkozva elmondta, tudomása szerint a német lebénult, tolószékhez kötött, és nem tud beszélni. Kehm akkor azt mondta, ezek csak spekulációk, bár nem is cáfolta a pletykákat.

Schumacher állapotáról ezúttal sem árultak el konkrétumokat Forrás: AFP

A szóvivő most sem adott egyértelmű választ a Schumacher állapotát firtató kérdésekre, csak annyit mondott, hogy a német „folyamatos előrelépéseket tesz." „Az állapota a súlyos sérüléseinek megfelelő ütemben javul" – mondta. „Továbbra is tart a rehabilitációja. Nagyon nehéz és hosszú út áll előtte."

Kehm hozzátette, Schumacher családja rendkívül hálás a rajongók támogatásáért, és továbbra is megértést és türelmet kér a németért aggódóktól. „Szerencsére az emberek megértették, hogy most nyugalomra és türelemre van szükségünk" – nyilatkozta. „Ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy tiszteletben tartsák a család magánéletét."

A szóvivő szerint Schumacher jelenlegi állapotában megjósolni sem lehet, hogy milyen hosszú időre lehet szüksége a felépüléshez. „Ezt lehetetlen megmondani" – jelentette ki. „Csak annyit tudunk, hogy egy hosszú és nehéz folyamat lesz."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!