Vágólapra másolva!
Marco Mattiacci Vettel fiatalságát, tapasztalatait és munkamorálját dicsérte, amit a csapattól öt év után távozó spanyol bántó célzásnak vett. Abu-Dzabiban ő és Räikkönen is döcögős versenyre számít.

Fernando Alonso magára vette, hogy Marco Mattiacci szerinte célzatosan méltatta a 2015-től a helyére szerződtetett Sebastian Vettelt. A Ferrari idén tavasszal kinevezett csapatfőnöke még csütörtökön azt mondta a Red Bull négyszeres világbajnokáról, hogy „a fiatalság és a tapasztalat különleges ötvözetét testesíti meg, és olyan csapatszellemet hoz magával, amely felbecsülhetetlen értékűnek fog bizonyulni, amikor majd Kimi (Räikkönennel) karöltve szembenéz a ránk váró kihívásokkal." Mattiacci megjegyezte továbbá, hogy „Sebastiannal osztozunk a győzelem iránti vágyunkban, a lelkesedésünkben és az állhatatosságunkban."

Mindez nem tetszett Alonsónak, aki úgy érzi, Mattiacci azt sugallta a nyilatkozatával, hogy belőle hiányoznak ezek a tulajdonságok. „Hallottam a megjegyzéseit, és szerintem nem voltak túl jók" – jelentette ki. „Ha arra akart kilyukadni, hogy én nem voltam elég motivált, akkor túl későn érkezett meg a Ferrarihoz. Még csak pár hónapja van itt, ezért nem látta azt az öt évet, amit úgy töltöttem el a csapatnál, hogy minden egyes versenyen teljes erőbedobással küzdöttem."

Alonso és Mattiacci viszonya már régebben megromlott Forrás: Ferrari

Alonso különösen a nála hat évvel fiatalabb Vettel korára vonatkozó utalást érezte bántónak Mattiacci részéről. „Lehet, hogy túl öregnek talált, de Monzáig így is megpróbált hosszabbítani velem" – árulta el a 33 éves versenyző. „Folyamatosan nyomult és tárgyalni akart, aztán még az utolsó pillanatban is sokszor hívogatott telefonon, és emaileket küldözgetett, amelyek máig megvannak a számítógépemen. Vagy akkor talán még nem voltam túl öreg, de miután meghoztam a döntésemet, neki muszáj volt találnia valakit a helyemre."

Problémás időmérő

Alonso utolsó időmérője a Ferrarinál nem sikerült jól: a Q3 végén nem javított, ezért csak a 10. helyet szerezte meg, eggyel csapattársa, Kimi Räikkönen mögött. Az eredményhez azonban hozzájárult az is, hogy egy elektromos hiba miatt már péntek este lépéshátrányba került, ezért a szombati szabadedzésen próbálhatta ki először a szuperlágy gumikat, mielőtt elkezdték kicserélni a motort az autójában.

„Ez néhány szokatlan néhány problémát is okozott, és autóm a Q2-ig nem viselkedett kiszámíthatóan" – mondta. „Holnap nehéz küzdelemre számítok, részben azért, mert az elmúlt két nap során nem tudtam gyakorolni a rajtot, és egyszer sem körözhettem tele tankkal. Eközben viszont tényleg szeretnék mindent beleadni a versenybe, mert a holnapi számomra is különleges nap lesz, még ha nem is rólam, hanem a világbajnoki esélyesekről szól majd."

Nem vár sétakocsikázást az Abu-dzabi Nagydíjtól Räikkönen sem, aki előre tudta, hogy a Yas Marina nem passzol a Ferrarihoz. „Egész hétvégén nem sikerült az összes kanyarhoz megfelelő beállításokat találnunk" – ismerte el. „Az időmérőn valamivel jobban éreztem magam az autóban, de nem volt egyszerű összeraknom egy rendes kört. Végig a határon kellett egyensúlyoznom, a pálya bizonyos részein jól ment az autóm, máshol viszont csúszkált."

A Ferrari jelenleg a konstruktőri összetett 4. helyén áll, 44 ponttal a Williams mögött, és 49 ponttal a McLaren előtt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!