Vágólapra másolva!
2015-ben is náluk folytatja a pályafutását. Biztos benne, hogy az idén küszködő csapatnak jövőre jobb éve lesz.

A Lotus szerdán bejelentette, hogy Romain Grosjean 2015-ben is náluk folytatja a pályafutását. A tavaly a konstruktőri világbajnokság 4. helyén végző istállónak az idén nehéz szezonja volt – 10 pontjukkal csak a Marussiát, a Saubert és a Caterhamet előzik meg –, de a francia versenyző, aki Kimi Räikkönen csapattársaként sem vallott szégyent, biztos benne, hogy jövőre újra jobb szezonjuk lesz.

„Nem titok, hogy az idén nehéz évünk volt, a csapatnál azonban mindenki koncentrált maradt, és elszántak vagyunk, hogy 2015-ben visszatérjünk a rendszeres pontszerzők közé" – mondta. „Az utóbbi időben sokat voltam Enstone-ban, és nagyon bizakodó vagyok az E23 potenciálja kapcsán, amelynek hozzá kell segítenie minket, hogy visszanyerjük a formánkat."

Grosjean nem bontott szerződést a Lotusszal Forrás: Lotus

Grosjean 2011 óta versenyez a Lotusnál, noha már a 2009-es szezon egy részét is az istálló jogelődjénél, a Renault-nál töltötte Fernando Alonso csapattársaként. A szerződése eredetileg jövőre is érvényes volt, de a Lotus rossz szereplése miatt egy záradéknak köszönhetően távozhatott volna, és a McLarennel hírbe is hozták. Azt már a nyáron megerősítették, hogy Pastor Maldonado marad.

A csapat főnöke és résztulajdonosa, Gérard Lopez szerint „egy versenyzőről sokminden kiderül, amikor nehéz helyzetben kell küzdenie, és Romain 2014-ben csont nélkül vette a felmerülő komoly akadályokat."

„Tudjuk, hogy Romain mindig kihozza a maximumot az autójából, ezért alig várjuk, hogy kiaknázhassuk a képességeit, amikor 2015-ben a Mercedes-Benz hajtásláncára váltunk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!