Vágólapra másolva!
Élvezi a közös munkát a csapatnál Ricciardo, aki úgy véli, beilleszkedett csapatánál, és már hasznos tanácsokat is tud adni kollégáinak. A világbajnoki címvédő már korábban bejelentett távozása ellenére Vettel sem érzi potyautasnak magát.

Felkészültnek érzi magát Daniel Ricciardo arra, hogy jövőre a Red Bull vezéralakja legyen. A háromszoros futamgyőztes úgy véli, be tudott illeszkedni a sokak által Sebastian Vettel felségterületének vélt Red Bullhoz, ahol hatékonyan képes együttműködni a kollégáival.

„Úgy érzem, eléggé megismertem a csapatot ahhoz, hogy részt vegyek a párbeszédben, és jól esik, hogy én is hozzátehetek a munkához. Persze, ha nem értenék semmihez, akkor inkább befognám a számat ahelyett, hogy megvezetném őket, de szerintem néhány dologban tudtam segíteni a munkát."

Ricciardo készen áll rá, hogy a Red Bull vezéralakja legyen Forrás: Red Bull

Az ausztrál pilóta jövőre a tapasztaltabb versenyző lesz a csapatnál, miután a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel hat szezon után távozik Milton Keynes-ből, a helyét pedig az idén bemutatkozó Danyiil Kvjat veszi át. Ricciardo nem tart attól, hogy Vettel nélkül jövőre nehéz dolga lesz.

„Szerencsére a szabályváltozások egyáltalán nem jelentősek, ezért minden, amit az idén megtanultunk, használható jövőre is. Természetesen Seb az egész év során adott visszajelzéseket, ezért azokat is lehet hasznosítani a következő autóhoz."

„Beszélgettünk már a következő évről, hogy mit tudnánk a leginkább javítani, ilyenekkel foglalkozunk leginkább. Dani (Kvjat) remélhetőleg rögtön átülhet hozzánk, amint Abu-Dzabinak vége van. Minél hamarabb jön, annál hamarabb besegíthet ő is.

Vettel nincs elszigetelve

A négy évig tartó sikerszéria után az idén hullámvölgybe kerülő Sebastian Vettel az október végi Japán Nagydíjon tájékoztatta csapatát, hogy a szerződésének záradékát kihasználva az év végén távozik a Red Bulltól. A német versenyző bejelentését főnökei megértéssel fogadták, és csupán a jövő évi fejlesztésekkel kapcsolatos ügyekből zárják ki.

„Elég régóta vagyok már a csapatnál, hogy tudjam, mi folyik éppen" – mondta Vettel. „Nem löktek félre. Öt év alatt meg lehet ismerni az embert, kölcsönös az egymásba vetett bizalmunk."

Vettel szerint a csapat úgy kezeli a helyzetet, ahogy az elvárható, és a kifejezetten a jövő évre szánt fejlesztéseken kívül továbbra is engedi a Red Bull, hogy kivegye a részét a munkából. Olyannyira, hogy bizonyos új alkatrészeket is kipróbált már.

„A következő évi autóval kapcsolatos részleteket nem beszélik meg velem, de ez normális. Ugyanakkor vannak elemek, amelyeket kipróbálunk a pályán, és biztos vagyok benne, hogy hezeket asználni is fogják jövőre. A csapat szempontjából az a legjobb, ha két autóval tesztelnek."

„Az biztos, hogy ha ez bármennyire is titkos lenne, nem tudnék róla.. Viszont, ahogy már mondtam, nem szigeteltek el, nem érzem úgy, mintha potyautas lennék."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!