Vágólapra másolva!
Nem elég, hogy a csapatok versenyre való felkészülését megcsonkította a sok piros zászló, még a lerövidített "hosszú" etapok eredményeit is csak korlátozottan lehet felhasználni, mert szombatra és vasárnapra jelentősen csökkenhet az aszfalt hőmérséklete.

Az év talán legdöcögősebb pénteki edzésnapját rendezték Brazíliában, ahol az összesen négy piros zászlós megszakítással körülbelül fél óra elveszett a csapatok háromórányi felkészülési idejéből. Az első tréningen Daniel Juncadella egy kicsúszással tönkrevágta az egyik Force Indiát, s vele együtt Sergio Pérez délutáni programját is, a másodikon pedig sorrendben Jean-Eric Vergne, Fernando Alonso és Esteban Gutiérrez autója mondta fel a szolgálatot rossz helyen.

Az ugyanott bedöglő Ferrari és Sauber a vezetőjükön kívül a mezőny maradék részének is keresztbe tett, mivel pont akkor romlottak el, amikor a csapatok a hosszú etapjaikon a gumik viselkedését, valamint a beállítások hatékonyságát vizsgálják. Körülbelül negyedóra telt, el mire a két autót elszállították a második egyenes mellől, ami nagyjából a felére rövidítette le a többiek etapját.

A Ferrari és a Toro Rosso egyik autója is meghibásodott Forrás: AFP/Vanderlei Almeida

Ez az ütemterveket is borította, és emiatt nem sok következtetést lehet levonni a versenyzők "hosszú" etapjairól. A Mercedesek például alig köröztek a lágy gumin, és az utolsó perceket a közepes keveréken tették meg, ami azt jelenti, hogy eredményeik elsősorban Valtteri Bottaséval vethetők össze. Nico Rosberg és Bottas 6-6, Lewis Hamilton 5 értékelhető - nem rendellenesen lassú - kört tett meg, melyek során, ahogy az ábrán is látszik, az Ezüstnyilak egyértelműen verték a Williamst, Rosberg pedig a csapattársát, ahogy az egykörös tempóban is.

A vízszintes tengelyen a közepes gumis hosszabb etap köreinek száma, a függőlegesen a másodpercben mért köridő látható Forrás: Gerse József (Origo)

Az értékeléssel azért is érdemes óvatosan bánni, mert az interlagosi kör - a monacói után - a legrövidebb a szezonban, vagyis az átlagosnál több forduló után jelentkezik erőteljesebben a gumikopás - ezért lenne árulkodóbb, ha a versenyzőknek hosszabb etapok megtételére nyílt volna lehetősége.

Forró délután volt

Piros zászlók ide vagy oda, lehet, hogy nélkülük sem tartanának sokkal előrébb a csapatok. Az aszfalt délután égetően forróra, 58°C-ra is felmelegedett, ami a legtikkasztóbb európai nyári helyszíneket idézte, és szinte elolvasztotta a gumikat, különösen a lágyakat. "Aki 4-5 kört megtett velük, mint mi, annak szemcsésedni kezdtek a hátsó abroncsai, és hólyagosodni az elsők" - közölte a Williams mérnöke, Rob Smedley. Különösen szemléletes volt a tv-közvetítésben az, amikor közelről mutatták Rosberg egyik elhasznált első abroncsát, amelyen egy hosszú barázda alakult ki a futófelületen.

Csakhogy a hétvége további részére lehűlés várható, akár eső is jöhet. "Most az jelenti a legfőbb nehézséget, hogy mivel a mainál lényegesen hűvösebb időt jósolnak holnapra és vasárnapra, a hosszú etapjaink nem igazán lesznek mérvadók" - magyarázza a mercedeses Paddy Lowe, hogy mi a probléma az adatok felhasználhatóságával.

Lewis Hamilton (Mercedes) Forrás: Mercedes

A lágy gumikat eredetileg el sem akart hozni a Pirelli Brazíliába, ám miután többen kritizálták ezért, és átgondolták a választásukat, végül mégis bevetik őket a hétvégén. A sárga jelzésű abroncsoknak sok(k) volt a közel 60 fokos aszfalt, bár az egyes autók eltérően koptatták: Felipe Massa például 4 kör alatt 1:15.6-ról drasztikusan visszalassult 1:19.1-re (azt nem tudjuk, hogy ebben közrejátszott-e például a forgalom), míg Räikkönen viszonylag egyenletes, 1:15.8 és 1:16.5 közti időket jegyzett rajtuk ugyanekkora táv során. Massa meg is jegyezte, hogy nem volt elégedett a balansszal.

A Red Bull pilótája, Daniel Ricciardo viszont szemlátomást elégedetten zárta a napot, és úgy vélte, közelebb kerültek a Mercedeshez.

Tetszik a versenyzőknek az új aszfalt

Interlagos korábban a klasszikus hepehupás pályák közé tartozott, ahol a mindenfelé megbújó göröngyök szó szerint megakadályozták, hogy zökkenőmentes legyen a csapatok dolga. Idén azonban új aszfaltot kapott, és ez elnyerte a versenyzők tetszését. "Egész jó a tapadás, az aszfalt pedig sokkal simább, mint korábban volt - leszámítva a célegyenest, ami ugyanolyan buckás, mint régebben" - közölte Sebastian Vettel.

Adrian Sutil pont Valtteri Bottas előtt pördült meg a délutáni edzésen Forrás: AFP/Vanderlei Almeida

Az új réteg kevésbé érdes, és ahogy gyakran előfordul, olaj is szivárgott belőle, ezért eleinte sokat csúszkáltak a versenyzők. Az aszfalt állapotának nyomon követése mindenkinek kihívást jelentett, és még az edzésnap leggyorsabbjának, Rosbergnek is megnehezítette a feladatát. "Eleinte egyáltalán nem volt jó az autónk balansza, óriási alulkormányzottsággal küszködtem. Az új aszfalthoz kellett igazítanunk az autó beállításait, és azt hiszem, ez sikerült is" - nyilatkozta a német.

Hamilton azt mondta, nem sikerült összeraknia egy jó kört, ettől eltekintve nem aggódik amiatt, hogy ne tudná tartani a lépést világbajnoki riválisával. Úgy tűnik azonban, hogy ha nem vét komoly hibát, az első rajtsorban így is meglehet a helye, mivel a jelek szerint a Mercedes továbbra is egy szinttel magasabban áll a többi csapatnál. Rosberg délután a legjobb körében több mint fél másodpercet vert a 3. Kimi Räikkönenre, akit Hamilton is 360 ezreddel megelőzött.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!