Vágólapra másolva!
A korábbi világbajnok szerint a kis csapatoknak nincsenek céljaik, Eddie Jordan viszont igazságtalannak tartja az F1 működését.

Nem ért egyet az anyagilag küszködő Force India, Lotus és Sauber fenyegetőzésével az 1978-as világbajnok, Mario Andretti. A jelenleg az USA Nagydíjat népszerűsítő amerikait felbőszítette, hogy a kis csapatokban egyáltalán felmerült a múlt hétvégi verseny bojkottjának lehetősége.

„Ezek az emberek nem ismerik fel, hogy végül is saját maguknak ártanak. Mert kit is büntetnek meg? A rajongókat, akik fizetnek, hogy lássák őket, meg a szponzorokat, akik a sportot támogatják, és életben tartják" – idézte Andrettit a Guardian.

A bojkott lehetőségének felmerülése soha sem tesz jót egy sportágnak, de a Forma-1-nek igen súlyos károkat okozott volna, ha az emlékezetes, hat autóval futott indianapolisi verseny után ezúttal a Lotus, a Force India és a Sauber kezdett volna sztrájkba Amerikában.

Andretti a 3. helyezett Daniel Ricciardóval az austini dobogón Forrás: AFP/Paul Gilham

„Csakis nagyon egyszerű emberek gondolkodnának ilyen keretek között. Ez engem borzasztóan zavar. Nézzék meg, hogy mit tett a Michelin az F1-gyel Indianapolisban 2005-ben! A csapatokat vagy embereket, akik ilyet tesznek, örökké el kellene tiltani a sporttól. Ennek itt nincs helye, nagyon ártalmas"- mondta.

Andretti tapasztalatai szerint mindig lesznek sereghajtók, de a történelem bizonyítja, hogy számukra is lehetséges a felemelkedés, csak ehhez ambíciókra és kemény munkára van szükség.

„Emlékszem, amikor 1976-ban, az első teljes F1-es szezonom során a fiatal Frank Williams azt mondta nekem: ' Mario, egy nap olyan leszek, mint (az eredeti Lotus legendás mérnökzsenije) Colin Chapman.' Ezt soha sem felejtem el. Szeretném, ha a kis csapatok a nyafogás helyett kijelentenék, hogy olyanok akarnak lenni, mint a McLaren vagy a Ferrari."

Eddie Jordan „rosszul van" az F1 működésétől

A Force India elődjeként korábban Jordan néven versenyző csapat egykori tulajdonosa, Eddie Jordan viszont élesen bírálta az F1 jelenlegi helyzetét, amely szerinte a sportág alapvető értékeit is megkérdőjelezi. Az ír szakember úgy véli, a pénzdíjak egyenlőtlen elosztása nem sportszerű.

„Rosszul vagyok attól, ahogy a Forma-1 jelenleg működik" – jelentette ki a BBC szakértőjeként dolgozó Jordan a Reuters-nek. „Teljesen igazságtalan, mert ennek az üzletnek a versengésről kell szólnia, ezért fairnek kell lennie és látszania is."

Jordan kiállt a csődbe ment Caterham és Marussia mellett is, amelyek a korábban tönkrement HRT-hez hasonlóan 2010-ben csatlakoztak a mezőnyhöz abban a tudatban, hogy a sportág elkötelezett a kiadások felső határának korlátozása mellett.

„Hazudtak nekik, és félrevezették őket, mert költségplafont ígértek nekik, de ehhez soha sem tartották magukat. Senki még csak rájuk sem hederített. Ezen felül, hogyan lehetne működtetni egy üzletet úgy, hogy az egyik vezető egyszer csak megjelenik, és azt mondja, 'Lehet, hogy majd három autó fog versenyezni csapatonként?'" – utalt Jordan a hozzá általában közel álló Bernie Ecclestone korábbi kijelentésére.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!