Vágólapra másolva!
Az FIA előző elnöke szerint a jelenlegi rendszer igazságtalan, ezért elkerülhetetlen volt néhány csapat összeomlása. Mosley úgy véli, a gyártók túl sokat kérnek az ügyfeleiktől a motorokért.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi elnöke, Max Mosley úgy véli, a Forma-1 legkisebb csapatai azért kerültek reménytelen helyzetbe, mert az „igazságtalan" díjazási rendszer miatt eleve hátrányból indulnak a gazdagabb istállókhoz képest.

A Forma-1 kereskedelmi bevételeinek 47,5 százalékát minden évben felosztják az istállók között, azonban nem egyenlő arányban, hanem a konstruktőri bajnokságban elért helyezésüknek megfelelően. Egyes istállók ráadásul a gazdag történelmük és a sportágban elfoglalt fontos szerepük miatt további pénzdíjakban részesülnek, ezért például a Ferrari az elmúlt években is nagyobb összeget kapott, mint a zsinórban négy bajnokságot nyerő Red Bull.

Mosley szerint a jelenlegi rendszer „igazságtalan", hiszen az istállók között lévő szakadék így évről évre nő, és a kisebb alakulatoknak nagyon kicsi az esélyük a túlélésre. A Forma-1-be 2010-ben beszállt három új csapat közül a HRT már 2012-ben megszűnt, a Caterham és a Marussia ellen pedig az elmúlt egy hétben indult csődeljárás, ezért a hétvégi USA Nagydíjon egyikük sem tud részt venni. Az FIA előző elnöke szerint „várható volt, hogy egyes csapatok ki fognak hullani", és attól tart, hogy „nem ők lesznek az utolsók."

Mosley ugyanannyi pénzdíjban részesítené a kisebb és nagyobb istállókat Forrás: AFP

„Óriási problémát jelent, hogy a nagyobb csapatoknak sokkal több pénzük van, mint a Caterhamhez vagy a Marussiához hasonló istállóknak" – nyilatkozta a BBC-nek Mosley, aki 2009-ig volt az FIA elnöke. „A sport érdekében egyenlő arányban kellene elosztani a pénzt a csapatok között, miközben azt továbbra is engedélyezni kell, hogy az istállók minél több támogatást szerezzenek a szponzoroktól."

Korlátozni kell a költségeket

Mosley szerint így is a nagyobb csapatok maradnának gazdagabbak, de kicsit csökkenhetne a különbség az istállók között. „Egy Ferrarihoz hasonló csapatnak mindig több szponzorpénze lesz, mint a Marussiának. De legalább ugyanarról az alapról indulhatnának, különösen akkor, ha egy költségplafon segítségével korlátoznák, mennyi pénzt költhetnek el."

Mosley már az FIA elnökeként is megpróbálta bevezetni az egységes költségplafont, a tervét azonban leszavazták, és a nagyobb istállók azóta is meghiúsították a hasonló próbálkozásokat. A brit szerint az is segítene a kisebb csapatokon, ha a motorgyártók kevesebb pénzt kérnének az erőforrásaikért. A 2014-es szezon ugyanis anyagilag nagyon megterhelő volt a csapatok számára az új, V6-os hibrid turbómotorok bevezetése miatt.

„Támogatom a környezetkímélőbb motorok használatát" – mondta Mosley. „De azt hibának tartom, hogy a nagy gyártók számára nem kötötték ki, hogy maximum 3-4 millió fontot kérhetnek a motorjaikért, miközben annyit költenek a fejlesztésükre, amennyit csak akarnak."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!