Vágólapra másolva!
Frentzen szerint a német azért hibázik, mert görcsösen hajt a sikerért. Hamilton tudja, hogy az utolsó futamon fog eldőlni a küzdelem.

Noha a pontversenyben továbbra is csak 17 pont választja el Lewis Hamiltont és Nico Rosberget, az utóbbi futamokon egyértelműen a brit került lélektani fölénybe. Hamilton az Olasz Nagydíjtól kezdve zsinórban négy versenyt nyert, és összesen kilenc futamgyőzelemnél tart idén, míg Rosberg csak négyszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A német Monzában a saját hibái miatt volt kénytelen átengedni az első helyet csapattársának, és Szocsiban is nehéz helyzetbe hozta magát, miután az első körös bakija a mezőny végére száműzte. A korábbi F1-es versenyző Heinz-Harald Frentzen szerint ennek az az oka, hogy Rosberg görcsösen üldözi a sikert, miközben Hamilton nyugodtabban versenyez.

„Nico azért hibázik, mert nem tud tiszta fejjel versenyezni" – mondta a 47 éves exversenyző, akinek 1999-ben szintén volt esélye a bajnoki cím megszerzésére. „Arra kell gondolnia, hogy már vége a bajnoki küzdelemnek. Csak akkor tud lazítani, ha nem gondol a címre."

Forma-1, Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Mercedes Forrás: AFP

Hamilton nem aggódik

Frentzen szerint Hamilton éppen a hozzáállása miatt került fölénybe az elmúlt versenyeken. „Ő mentálisan nagyon erős, és képes teljesen ellazulni" – vélte. „Ez a kis dolgoknál is megfigyelhető, például ahogy beszáll az autójába, vagy felhúzza a kesztyűjét."

Hamilton a remek formája ellenére tisztában van vele, hogy a hátralévő három versenyen könnyen fordulhat a kocka a bajnokságban. A dupla pontos idényzáró miatt ráadásul Rosbergnek akkor is lesz esélye a végső sikerre, ha az utolsó futamra 49 pontos hátránnyal érkezik meg. Ennek ellenére úgy érzi, képes lesz nyugodtan teljesíteni az utolsó nagydíjakat.

„Biztos, hogy az utolsó futamon fog eldőlni a bajnokság, hiszen ott nagyon sok pontot lehet majd szerezni" – nyilatkozta. „De aggodalomra nincs szükség. Soha nem tudhatjuk, mi fog történni – mindig az elénk kerülő kihívásokkal kell szembenéznünk."

Hamilton azt állítja, nem gondol a versenyek lehetséges alakulására, mindig csak az adott pillanatból szeretné kihozni a legtöbbet. „Még azon sem gondolkozom, mi történik majd, ha én nyerek" – mondta. „Csak élvezni szeretném ezt a pillanatot, és a hátralévő három versenyen mindent megteszek majd azért, hogy megmutassam, erősebb vagyok Nicónál."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!