Vágólapra másolva!
Még nem mondott le az álmáról, hogy újra a gyorsasági világbajnokságban versenyezhessen, a télen vállalhat egy újabb beavatkozást is.

Robert Kubica ígéretes pályafutását megakasztotta a 2011-es szezon előtt történt szörnyű ralibaleset, amelyben olyan súlyosan megsérült a jobb keze, hogy a hosszú lábadozás ellenére a mai napig nem lenne képes formaautót vezetni. Bár a WRC-nek már állandó szereplője lett, egy szűk F1-es pilótafülkéjében nincs elég hely ahhoz, hogy megfelelően mozgathassa a karját a kormányzáshoz.

A még mindig csupán 29 éves lengyel versenyző ennek ellenére nem adta fel teljesen a reményt, hogy visszatérhet a Forma-1-be. „Ezzel egy álmom válna valóra, de realistának kell maradnunk" – mondta a hétvégén a BBC-nek. „Ha eldöntöm, hogy vissza akarok térni, a télen újra alávetem magam egy műtétnek, és az orvosok segítségével, valamint egy kis szerencse révén talán lehetővé válhat."

Kubica újabb műtéten gondolkodik Forrás: Renault

Kubica hozzátette, hogy a november közepén megrendezésre kerülő Brit Rali után fogja átgondolni a jövőjét. „A karom és a kezem rendben van" – jelentette ki. „A mozgathatóság szempontjából valamelyest javult a helyzet, de a korlátaim nem változtak. Ezért újabb műtétre lenne szükség, és vannak is lehetőségek, a szezon azonban elég sűrű. Sok a rali, és elég hosszúak."

Kubica 2006 és 2010 között 76 nagydíjon indult a BMW-vel, majd a Renault-val. Ezalatt 12 dobogós helyet, valamint egy futamgyőzelmet és egy pole pole pozíciót szerzett, illetve egyszer futotta meg a leggyorsabb kört. Az egyik legígéretesebb fiatalnak tartották, ezért szóba került a neve a Ferrarival kapcsolatban is, ahol Fernando Alonso csapattársa lehetett volna.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!