Vágólapra másolva!
Bár a Renault és a Ferrari erőlteti, hogy a szezon közben is szabad legyen a hajtásláncok fejlesztése, Toto Wolff szerint ez jelentősen megdobná a költségeket.

A Mercedes megakadályozhatja, hogy részlegesen feloldják a motorok idény közbeni fejlesztésére vonatkozó tilalmat. A jelenleg érvényes szabályok szerint az idén bemutatkozó hibrid hajtásláncok hardverét csak a holtszezonban, egy meghatározott kvótarendszernek megfelelően lehet módosítani, a hátrányban lévő Ferrari és a Renault azonban szeretné, ha sűrűbb lépcsőkben dolgozhatná le a hátrányát.

Ahhoz, hogy már 2015-től változzanak az előírások, száz százalékos többségre lenne szükség az F1 Commissionben. Ám a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff célzott rá, hogy ők - a Williamsszel és a Lotusszal együtt - ellene szavaznak, mert a fejlesztési tilalom enyhítése szerintük költekezési versenyt indítana el, ami drágítaná a motorokat, s így az ügyfélcsapatok számára is hátrányos lenne.

„Bizonyos előnyöket mi is látunk benne" – ismerte el Wolff az Autosportnak. „Általában véve ugyanakkor az a filozófiánk, hogy a szabályokat a stabilitás érdekében minél korábban kell rögzíteni. Ez az F1 érdekében kiemelten fontos. Nem szabad elhamarkodott lépéseket tennünk."

A Mercedes a motorbefagyasztás feloldása ellen van Forrás: AFP

Wolff rámutatott, hogy a tilalom 2016-tól történő feloldásához már elég lesz az egyszerű többség. „Minél korábban hozzuk meg a döntéseket, annál alaposabban fel lehet készülni rájuk, és annál kevesebb kiadással járnak. Felelősségünk van az anyagi vonatkozások iránt is" – mondta. „Habár továbbra is a sportszakmai szempontok a legfontosabbak, a gazdasági realitásokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül."

A Mercedes csapatának igazgatója kritizálta a Red Bull főnökét, Christian Hornert, amiért a Stratégiai Munkacsoport csütörtöki ülése után kiszivárogtatta, hogy a német gyártó szavazott a motorbefagyasztás feloldása ellen. „Szingapúrban még száz százalékos egyetértés volt az istállók között" – állította Horner. „Azt hiszem, a Mercedes utólag meggondolta magát."

A Ferrarit irányító Marco Mattiacci kijelentette, hogy „ha be vannak fagyasztva a motorok, az nem igazi F1."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!