Vágólapra másolva!
Idei versenyautója módosított változatában próbálhatja ki először a Honda erőforrását a McLaren, ami arra utalhat, hogy a 2015-ös autó nem készül el a jövő évi első tesztre. A wokingi csapat privát tesztekre is készülhet, bár a Mercedes szerint ez nem fordulhat elő.

Tesztautót építhet a McLaren kifejezetten az új Honda erőforrások kipróbálására, értesült az Auto Motor und Sport. A német lapnak Ron Dennis, a McLaren csoport elnök-vezérigazgatója megerősítette, hogy MP4-29H néven kifejezetten a Honda erőforrás fejlesztéséhez készítenek egy tesztautót.

Korábban olyan információk láttak napvilágot, hogy a McLaren már a szezonzáró után Abu-Dzabiban kezdődő teszteken új partnerével léphet pályára, de Ron Dennis nem fogalmazott egyértelműen azzal kapcsolatban, hogy mikor mutatkozhat be az újkori McLaren-Honda: „Valamikor az Abu-Dzabi szezonzáró után" – mondta. "A Mercedes iránti tiszteletünk jeléül korábban nem, de még nem tudjuk pontosan, hogy mikor."

A Forma-1 résztvevőire szigorú korlátozások érvényesek a teszteléssel kapcsolatban, de Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke szerint a jelenlegi helyzetük lehetővé teszi , hogy az átlagosnál kevesebb kötöttséggel készülhessenek a következő szezonra.

„Egy szóbeli megállapodás van érvényben a motorszállítók között, ami megtiltja a pályateszteket a hivatalos dátumok kivételével" – mondta a francia. „Mi viszont tesztelhetnénk, ha akarnánk, mert a Honda hivatalosan még nem része a világbajnokságnak."

A Honda a Japán Nagydíj előtt mutatta be az első képet a motorjáról Forrás: Honda

Az idei egyetlen, novemberi teszt után csak jövő februárban lép ismét pályára a mezőny Jerezben, ahol a szezon közeledtével már jó esély van arra, hogy a legtöbb csapat a 2015-re szánt versenyautók első változatával lépjen pályára. Boullier szerint nincsenek nyomás alatt, hogy már a jövő évi első teszten kipróbálják a 2015-re szánt versenyautójukat. A McLarent az idén még erőforrásokkal ellátó Mercedes-Benz igazgatója, Toto Wolff szerint a wokingi csapat szabályosan nem tesztelhet a két időpont között.

„Az ember nem szerelhet be egy motort egy kísérleti autóba vagy bármi másba, hogy aztán csak autózgasson körbe-körbe. Ez egyértelműen ellentétes a szabályokkal" – közölte Wolff. „A McLaren csapatként van nyilvántartva, és ha van egy motorszállítójuk, akkor nem mondhatják egyszerűen azt, hogy 'mi nem is tudjuk, hogy ki beszállítónk'. A szabályok teljesen világosak."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!