Vágólapra másolva!
Alonso még nem jelentette be a távozását, amely azonban már biztosra vehető. Nem Vettel helyére megy, az ő ülését ugyanis a Red Bullnál Danyiil Kvjat foglalja el.

A Red Bull a Japán Nagydíj szombati edzésnapjának reggelén bejelentette, hogy Sebastian Vettel a szezon végén elhagyja a csapatot, és a helyére Danyiil Kvjatot léptetik elő a Toro Rossótól.

„Sebastian Vettel arról tájékoztatott minket, hogy a 2014-es idény végén távozik a Red Bulltól" – áll az istálló szűkszavú közleményében. „Szeretnénk köszönetet mondani Sebastiannak a hihetetlen munkáért, amit az elmúlt hat évben a Red Bullnál végzett."

Vettel valójában már tizenöt évvel ezelőtt csatlakozott a Red Bull tehetségkutató programjához, és a BMW-nél tett egyszeri beugrást követően a Forma-1-ben is velük vetette meg a lábát 2007-ben, a Toro Rossónál. Egy évvel később, a kis csapattal már egy győzelmet is aratott Monzában, majd előléptették a Red Bullhoz, ahol 2010 és 2013 között zsinórban négyszer megnyerte az egyéni világbajnokságot.

Vettel valószínűleg Alonso helyét foglalja el a Ferrarinál Forrás: AFP/Lluis Gene

Bár Vettel legutóbb 2015-ig hosszabbított a Red Bull-lal, Helmut Marko, a csapat tanácsadója és junior programjának főnöke a Sky Sportsnak azt mondta róla, „nem szegte meg a szerződését, mert volt benne egy záradék, amely lehetővé tette számára, hogy távozzon. Nincsenek bennünk rossz érzések. Nekünk olyan versenyzők kellenek, akik teljesen motiváltak, és ő megannyi siker után új kihívásokat keresett."

„Ezek fantasztikus idők voltak. Nagyon régóta, tizenkét éves kora óta támogatjuk, de az élet megy tovább."

Ezt hivatalosan még nem erősítették meg, Christian Horner azonban elárulta, hogy a még mindig csak 27 éves Vettel a Ferrarinál folytatja a pályafutását. Ahonnan tehát Fernando Alonso az elmúlt napokban egyre erősödő híreszteléseknek megfelelően szinte biztosan távozik, valószínűleg a McLarenhez – igaz, sajtóértesülések szerint még nem állapodott meg velük.

A kérdésre, hogy a Red Bull fontolóra vette-e a szerződését, Marko azt felelte: „Van egy saját junior programunk, mégpedig nagyon sikeres, ahogy Daniel Ricciardo példája is bizonyítja." Vettel távozása várhatóan mentőövet dob a Formula Renault 3.5 éllovasának, Carlos Sainz Jr.-nak, akinek Kvjat előléptetése nélkül nem lett volna helye a Red Bull egyik F1-es alakulatánál sem.

Vettelről közismert, hogy nincs menedzsere, hanem ügyvédi segítséggel saját maga intézi a szerződésével kapcsolatos ügyeket. A Ferrarival csak nemrég állapodhatott meg, Horner ugyanis azt mondta, Vettel pénteken este 10 óra körül tájékoztatta őt a távozási szándékáról.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!