Vágólapra másolva!
A Szingapúri Nagydíj pénteki napján csak a tabella alsó felében végeztek, de bíznak benne, hogy szombatra sokat javulhatnak. A szuperlágy gumikat nem tudják megfelelő működésre bírni.

A konstruktőri tabella 3. helyén álló Williams gyengén szerepelt a Szingapúri Nagydíj pénteki szabadedzésein: az első gyakorláson a 13. és 15. pozícióban végeztek, késő este pedig csak a Marussiákat és a Caterhameket tudták megelőzni. A Williams már a hétvége előtt is tisztában volt vele, hogy a lassú szingapúri pálya nem kedvez az autójuknak, de pénteken a vártnál is nagyobb volt a lemaradásuk.

„Nagyon nehéz napunk volt, végig az autó balanszával küszködtünk. Erre ma éjjel muszáj megoldást találnunk, különben nagyon nehéz hétvége vár ránk" – mondta Felipe Massa, aki mindkét edzésen Valtteri Bottas előtt végzett, de a második gyakorláson az ő hátránya is 1,8 másodperc volt Lewis Hamilton idejéhez képest.

„A két edzés között sikerült némi javulást elérnünk, de a harmadik szabadedzésen mindenképp gyorsulnunk kell, ha az időmérőn kielégítő eredményt akarunk elérni" – folytatta a brazil. „Tudtuk, hogy ez a pálya nem kedvez majd nekünk annyira, mint az előzőek, de sok tesztet elvégeztünk, amelyek segíthetnek a holnapi javulásban."

Egyik versenyző sem volt elégedett a Williams balanszával Forrás: AFP

A Massától is 6 tizedet kapó Bottas szintén az autója balanszára panaszkodott, de a gumikkal sem volt elégedett. „Most az a legfőbb célunk, hogy jobb köridő elérése legyünk képesek a szuperlágy gumikon. Mi csak fél másodperccel voltunk gyorsabbak rajtuk, mint a lágy abroncsokon, míg mások 2 másodpercet is javultak" – magyarázta.

„Nem hiszem, hogy a mai pozíciónk hűen tükrözi a valódi formánkat, de az autónkat nehezebb vezetni ezen a pályán, mint a korábbi versenyeken. Keményen kell dolgozunk, hogy faragni tudjunk a köridőinkből."

A Williams teljesítményért felelős mérnöke, Rob Smedley hangsúlyozta, hogy a pénteki edzéseken az információgyűjtés volt a legfőbb céljuk, ezért egyelőre nem aggódik különösebben. „Sikerült elvégeznünk a mára tervezett munkát, ez a legfontosabb. Ami a beállításokat és a gumikat illeti, több különböző irányt is kipróbáltunk – ezek közül néhány jónak tűnt, néhány kevésbé" – nyilatkozta. „Szerintem elég adatot gyűjtöttünk ahhoz, hogy holnap előreléphessünk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!