Vágólapra másolva!
Jelenleg nem tárgyal a Ferrarival esetleges visszatéréséről a Mercedes korábbi csapatfőnöke, Ross Brawn. A Schumacher-éra emblematikus technikai igazgatójaként a Ferrarival is sikeres mérnök nem keres főállást a Forma-1-ben, de nem zárja ki egy esetleges szerepvállalás lehetőségét sem.

Nem foglalkoztatja a forma-1-es visszatérés gondolata Ross Brawnt, a Benetton és a Ferrari korábbi technikai igazgatóját, valamint a Honda és a Mercedes egykori csapatvezetőjét. Brawnt visszavonulása óta többször hírbe hozták, korábban a McLarennel, annak új technikai partnerével, a Hondával, legutóbb pedig legnagyobb sikerei csapatával, a Ferrarival.

„Az idén már nagyon más életet élek, és jól érzem magam" – mondta a Mercedes-től az előző szezon után visszavonult Brawn az Auto Motor und Sportnak. „Biztos vagyok benne, hogy a jövőben már nem vállalok teljes munkaidős elfoglaltságot" – jelentette ki.

A Ferrari vezetői számára elfogadhatatlan eredménnyel zárult Olasz Nagydíj előtt a csapatvezető Marco Mattiacci elmondta, az év korábbi szakaszában találkozott Ross Brawnnal, de a beszélgetésük nem tért ki Brawn esetleges szerepvállalására.

Brawn nem akar újra főállásban dolgozni Forrás: AFP

„Úgy gondolom, jelenleg nincs számomra hely a Ferrarinál, vagy bárhol máshol" – mondta a brit szakember. „A májusi látogatásom Maranellóban kizárólag magánjellegű volt. Beszéltünk néhány dologról úgy, hogy 'mi lenne, ha', de semmi komolyról nem esett szó."

„Mivel jelenleg nem tárgyalunk, ezért nem is foglalkozom ezzel a gondolattal" – közölte Brawn.

Soha ne mondd, hogy soha!

A Scuderia jelenlegi csapatvezetője, Marco Mattiacci áprilisban vette át elődje, Stefano Domenicali pozícióját, azóta a háttérben a csapat szerkezetének átalakításán dolgozik. Mattiacci nem rendelkezik átfogó forma-1-es tapasztalatokkal, ezért már érkezésekor felmerült, hogy kinevezése csak ideiglenes lépés, Luca di Montezemolo lemondása pedig tovább erősítette a Brawn visszacsábításával kapcsolatos pletykákat. Az érintett maga viszont türelemre int, és bár nem számol a visszatérés lehetőségével, nem is zárja ki azt.

„Időt kell adni Marco Mattiaccinak, hogy bizonyíthassa, mire képes" – mondta Brawn a Ferrari North America korábbi vezetőjéről. „Nem vagyok kapcsolatban a Ferrarival, és nem keresek aktívan új szerepkört a Forma-1-ben" – tette hozzá, de nem zárta ki a jövőbeli közös munka lehetőségét.

„Soha ne mondd, hogy soha, mert nem tudhatjuk, hogy milyen lehetőségek adódnak, de jelenleg olyan érdekeltségekkel foglalkozom a sporton kívül, amelyekre korábban nem volt időm."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!