Vágólapra másolva!
Először kuplunghibára gyanakodtak, de elképzelhető, hogy csak túl alacsony volt a tapadás. Massa is nehezen indult el.

Valtteri Bottas esélyei a dobogós helyezésre lényegében már a rajtnál elszálltak, miután a finn nagyon lassan tudott elindulni a 3. helyről. A rajt után közvetlenül a 10. helyre esett vissza, majd az első körben még egy pozíciót veszített, ezért már annak is örülhetett, hogy a verseny végére fel tudott érni csapattársa, Felipe Massa mögé a 4. helyre.

A Williams most alaposan kivizsgálja, mi okozhatta a szokatlanul gyenge rajtot. „Egyelőre még semmiben sem vagyunk száz százalékig biztosak" – nyilatkozta Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős mérnöke. „Először úgy gondoltuk, a kuplunggal volt probléma, de aztán láttuk, hogy a kuplung mindkét autónkon megfelelően működött, és a nyomatékkal sem volt gond."

A Williams még nem tudja, miért bukott Bottas 7 helyet a rajtnál Forrás: AFP

„Csak annyit tudunk, hogy borzasztóan kipörögtek a kerekek" – tette hozzá a mérnök. „Szerintem a tapadás volt túl alacsony – (Bottas) nem találta meg a tapadási határt, és a gumikat sem tudta rendesen felmelegíteni, ahogy Felipe sem."

Smedley elmondta, egyelőre nem tudják, Massa miért volt képes jobb rajtot venni, hiszen nála is hasonló problémák álltak fenn. „Felipe maga mondta, hogy túl alacsony volt a tapadás, és ő is küszködött az indulásnál" – árulta el. „Minden szempontból megvizsgáljuk a helyzetet: megnézzük, hogyan közelítik meg a rajtokat, és melyek azok a területek, ahol javulhatnak."

Bottas úgy gondolja, a Williams a körülményekhez képest rosszul választott beállításokat. „Az abroncsaim tapadását figyelembe véve úgy gondolom, túl agresszívak voltunk a váltóval" – mondta. „Gyengén sikerült a rajtom, és a 2-es kanyarnál is problémáim voltak. Az ötödik fokozatig csak pörögtek a kerekeim."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!