Vágólapra másolva!
A mexikói versenyző a Belga Nagydíj időmérőjén elszenvedett műszaki hibája után azt mondta, elfogadhatatlan a helyzetük a megbízhatóság szempontjából. A főnöke megérti a csalódottságát.

A Sauber nem járt jól a Ferrari erőforrásával, ugyanis azon túl, hogy a teljesítménye elmarad a Mercedesétől, még a megbízhatósága is kifogásolható. Esteban Gutiérrez az előző két versenyhétvégén sorra szenvedte el a műszaki hibákat, és a spái időmérőt követően egyenesen úgy fogalmazott, hogy ez már "elfogadhatatlan."

Történt mindez azután, hogy a Hungaroringen valószínűleg pontokat bukott a kieséssel, és Belgiumban a péntek délutáni edzésen és az időmérőn is néhány perc után megállt alatta az autó. Rendre az ERS, a kinetikus hibrid rendszer, valamint az akkumulátor romlott el.

Gutiérreznek elege van a műszaki hibákból Forrás: AFP

"Budapesten pontokat szerezhettünk volna, de egy műszaki probléma miatt nem sikerült, ami hatalmas veszteség számunkra" - mondta. "Muszáj elhárítanunk a zűröket, mert korlátozzák a pályán töltött időt, és emiatt nyilvánvalóan nem tudjuk a legtöbbet kihozni az autóból."

"Azt kell mondanom, hogy ez nem elfogadható."

A Ferrari foglalkozik a problémákkal

A továbbra is pont nélkül álló Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn nem kritizálja Gutiérrezt a nyilatkozata miatt. "Megértem, hogy elfogadhatatlannak tartja a helyzetet, hiszen eleve kevés időt lehet a pályán tölteni, amit tovább rövidítenek az ehhez hasonló problémák" - mondta az Autosportnak.

"Könnyebb lenne, ha mindig ugyanaz a részegység romlana el, mert akkor arra az egyre kellene összpontosítani. Azonban mindig egy másik megy tönkre."

A Ferrari szóvivője közölte, hogy mindent megtesznek a nehézségek leküzdése érdekében. "Igyekszünk a lehető legjobban támogatni a két ügyfelünket, és együttműködni velük. Közös érdekünk megoldani a problémákat, mert ezáltal mi is hasznos leckéket tanulhatunk a motorunk fejlesztéséhez."

A gyártó különböző megoldásokkal az erőforrást teljesítményén is próbál javítani. Nemrég azt tesztelték, hogy a kipufogó belsejére felvitt speciális festékkel mennyire tudnak javítani a turbó hatékonyságán.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!