Vágólapra másolva!
Még az idén is a csapat alkalmazottja volt a korábbi csapatfőnök, de a felek úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják. Whitmarsh 1989 óta dolgozott a McLarennél.

Kilépett a McLaren kötelékéből Martin Whitmarsh, a Forma-1-es istálló korábbi csapatfőnöke – számolt be róla az Autosport, miután az istálló egyik szóvivője megerősítette távozásának tényét.

Whitmarsh 1989-ben került a csapathoz, amelynél a ranglétrán fokozatosan fentebb kapaszkodva előbb vezérigazgató, majd 2009-ben Ron Dennis utódjaként csapatfőnök lett. Utolsó vezető posztjáról a visszatérő Dennis nyomására a tavalyi szezon végén menesztették, miután a McLaren fennállása egyik leggyengébb idényét zárta.

Martin Whitmarsh tavalyig irányította a McLarent Forrás: McLaren

Az 56 éves brit szakember idáig hivatalosan a csapat alkalmazottja maradt, bár a nyilvánosság előtt nem mutatkozott. Az Autosport úgy tudja, Whitmarsh hónapokon át tárgyalt Denisszel a folytatás mikéntjéről, de nem tudtak megállapodni, ezért a szakítás mellett döntöttek.

A McLaren nem nevezetett ki új csapatfőnököt az idei évre - ezt a tisztséget lényegében a formálisan versenyigazgatói minőségben tevékenykedő Eric Boullier tölti be, aki a Lotustól igazolt át hozzájuk.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!