Vágólapra másolva!
Eric Boullier eltökélten hajt végre változtatásokat a csapatnál, még azon az áron is, hogy ezzel néhány embert megbánthat. Szerinte beosztottai támogatják a reformokat, amelyeknek már érződnek is a hatásai.

Az év elején Ron Dennis visszaszerezte az uralmat a McLarennél, és egyik első intézkedéseként menesztette a Forma-1-es csapat főnökét, Martin Whitmarsh-t. A helyét gyakorlatilag a Lotustól leigazolt Eric Boullier vette át versenyigazgatói minősítésben, aki eltökélten próbálja visszavezetni a csapatot a nyerő útra.

Ennek érdekében változtatásokat hajtott végre az istálló munkaszervezésében, melyeknek sora még nem ért véget. "Olyan sikeresek akarunk lenni, mint korábban. A McLarennek sikeres a múltja, ezért nem fogunk mindent az alapoktól újraépíteni" - mondta az Autosportnak. "Ugyanazok az embereink, akik korábban rengeteg világbajnoki címhez segítették hozzá a csapatot. A kérdés az, hogy miért nem tudnak együtt dolgozni, miért nem tudják teljesíteni a kitűzött célokat."

A McLarennél adottak az alapanyagok a sikerhez, véli Eric Boullier Forrás: AFP

"A hangsúly a munkahelyi kultúrán és a megfelelő irányításon van, valamint azon, hogy a megfelelő gyakorlatokat alakítsuk ki. Ez időbe telik, és lehet, hogy néhány ember egóját sérteni fogja. Változások lesznek a csapatnál, mert le kell zárnunk az előző fejezetet, és egy újat kell nyitnunk."

Kezdenek kimászni a gödörből

Boullier véleménye szerint a reformoknak máris látszik a hatása. "Mindig nehéz megállítani a süllyedést, de úgy tűnik, hogy nekünk sikerült" - közölte. "Tudjuk, hogy időre van szükség a csúcsra való visszajutáshoz. Muszáj realistának lennünk, de legalább az látszik, hogy felfelé tartunk."

"Szerintem az év végére 95 százalékban végzünk a változtatásokkal, és a következő tíz évre adottak lesznek az alapok a McLarennél."

A wokingiak jelenleg a 6. helyen állnak a konstruktőri tabellán, egy ponttal lemaradva a Force Indiától. A 4. Williamshez képest viszont már 38 pont a hátrányuk.

Elfogadják a változtatásokat

A csapatnak legutóbb 2008-ban sikerült megszereznie a két világbajnoki cím valamelyikét, akkor Lewis Hamilton aratta le a babérokat. Az azóta eltelt időben többször kerültek a végső siker kapujába, de kisebb megingások miatt lecsúsztak a vb-címről. Stratégiailag is voltak rossz döntéseik: 2012 végén például az övék tűnt a legerősebb autónak, mégis egy teljesen újat építettek 2013-ra ahelyett, hogy az előző modellt továbbfejlesztették volna. Valószínűleg ennek a melléfogásnak a következménye lett Whitmarsh menesztése.

Kevin Magnussen (McLaren) Forrás: Farkas Péter (Origo)

Távozott az idény elején az aerodinamikai részleg vezetője, Marcin Budkowski is, a csapatnak ellenben sikerült megszereznie a Red Bulltól Peter Prodromou-t. Boullier úgy véli, hogy beosztottai megértették a változtatások szükségét. "Tudták, hogy valami rosszul működik, és a legtöbben nyitottak voltak a változtatásokra. Úgy érzem, hogy kezdik elfogadni őket, és újra motiváltak" - mondta.

Azt továbbra sem tudni, hogy jövőre kik vezethetik a McLaren autóit - a hírek szerint a rutinos Jenson Button és az újonc Kevin Magnussen sem érezheti biztonságban a helyét. Főnökük hangsúlyozta, hogy Buttonnak nem kell tepernie az állásáért, de a csapat már készül az előbb-utóbb elkerülhetetlenné váló pótlására.

"Jenson tudja, a legfontosabb az, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtse. Nem kell bizonyítania semmit sem, hiszen világbajnok, és már sok versenyt nyert a McLarennel. Ugyanakkor objektívnek kell lennünk, mert egy, két vagy három éven belül talán frissítenünk kell a versenyzői felállásunkat, és nyilvánvalóan időben nekilátunk a legjobb pilóták felkutatásához" - nyilatkozta a Mirrornak Boullier.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!