Vágólapra másolva!
Monisha Kaltenborn agresszívabb hozzáállást vár el a fejlesztések terén, hiszen alapból nem tartja rossznak az autójukat. Szerinte a Ferraritól is több technikai segítséget kérhettek volna.

Fennállása egyik leggyengébb idényét teljesíti a Sauber, amely az eddigi 11 futamon egyetlen pontot sem tudott szerezni, ezért a konstruktőri bajnokságban csak a 10. helyet foglalja el. A Forma-1-be 1993-ban beszálló svájci istállóval még soha nem fordult elő, hogy pont nélkül maradtak a szezon végén, pedig első tíz idényükben csak a legjobb 6 versenyzőt jutalmazták a futamokon.

Monisha Kaltenborn már korábban is „elfogadhatatlannak" minősítette a Sauber idei szereplését, most pedig arról is beszélt, hogy mik lehetnek a gyenge teljesítmény okai. A csapatfőnök szerint az istálló egyik legfőbb problémája az, hogy túl konzervatív hozzáállásuk miatt nem használják ki eléggé az autójukban rejlő lehetőségeket.

„A fejlesztések terén talán változtatnunk kell a hozzáállásunkon, és agresszívabb megoldásokra van szükségünk" – mondta az Autosportnak. „Talán több bátorságra van szükségünk, hogy más utakat is kipróbáljunk."

A Saubert a Marussia is megelőzi a konstruktőri bajnokságban Forrás: AFP

Kaltenborn számára azért is fájó az eredménytelenség, mert alapvetően nem tartja lassúnak a Sauber C33-as modelljét. „Szerintem van lehetőség ebben az autóban – ha jobban megértenénk a viselkedését, akkor többet ki tudnánk hozni belőle" – magyarázta a csapatfőnök, aki elismeri, hogy a Sauber korlátozott anyagi lehetőségei is hátráltatják a munkát. „Minden eszköz a rendelkezésünkre áll a sikeresebb szerepléshez, de a forrásainkon még dolgoznunk kell. Ha ez rendeződik, már csak bátorságra lesz szükségünk, hogy más irányba tudjunk haladni."

Ragaszkodtak az önállóságukhoz

Kaltenborn szerint a Sauber akkor is hibázott, amikor a kelleténél kevesebb segítséget kért technikai partnerétől, a Ferraritól. „A helyzetünk talán a Williamséhez hasonlítható – mi is mindig arra törekedtünk, hogy a munka minél nagyobb részét önállóan végezzük" – mondta. „Mi nem igazán függünk a többi csapattal való együttműködéstől, mindent magunknak intézünk. Ezúttal viszont valószínűleg rossz utat választottunk."

„A jelenlegi, rendkívül bonyolult autókat figyelembe véve talán ésszerűbb lett volna, ha időnként együttműködünk egy másik istállóval" – ismerte el. „De nem ez a legfontosabb, az a lényeg, hogy bátrabbak legyünk az autónk fejlesztésénél."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!