Vágólapra másolva!
Német sajtóértesülések szerint peren kívüli egyezséget kötött, így megszűnhet az ellene folytatott bírósági eljárás.

A Süddeutsche Zeitung a hétvégén azt írta, Bernie Ecclestone peren kívüli egyezséget kötött a müncheni bírósággal, amely április óta vesztegetés gyanújával folytat eljárást ellene.

A vád szerint a Forma-1 nagyura még 2006-ban fizetett 44 millió dolláros kenőpénzt a BayernLB kockázatelemzőjének, Gerhard Gribkowskynak, hogy áron alul adja el a bank sportban szerzett részesedését a jelenlegi tulajdonosnak, a CVC Capital Partnersnek. A motivációja az lehetett, hogy más érdeklődőkkel ellentétben a CVC hajlandó volt megtartani őt a világbajnoki sorozat élén.

Bár a vád nem állt teljesen biztos lábakon, és több tanúvallomás is az ő helyzetét erősítette, Ecclestone már július végén 25 millió eurót ajánlott fel a per lezárásáért. A német lap úgy tudja, az ügyészség eredetileg 100 milliót kért volna, hogy ejtse a vádat, neki ezt sikerült lealkudnia ugyanekkora összegre, de dollárban. Az egyezség hírét alátámasztja, hogy a tanúknak múlt pénteken szóltak: a további értesítésig mégsem kell megjelenniük a bíróságon.

A 83 éves Ecclestone utódját hamarosan mindenképpen meg kell találni, és korábbi értesülések szerint a CVC menedzsmentjében már el is döntötték, hogy az ellene zajló büntetőper kimenetelétől függetlenül megválnak tőle. Niki Lauda, a Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli igazgatója azonban úgy véli, nélküle veszélybe kerülne a Forma-1 jövője.

Ecclestone megúszhatja a börtönbüntetést Forrás: AFP/Tobias Hase

„A Mercedes és a többi csapat nevében örömmel fogadnám, ha Bernie ismét az F1-re tudna koncentrálni, és az istállókkal közösen megoldaná a sport problémáit" – mondta Lauda a Süddeutsche Zeitungnak.

„Ha Bernie kiszállna, az katasztrófa lenne" – tette hozzá. „Három évtized alatt ő épített fel mindent, és ő az egyetlen, aki mindent és mindenkit ismer – az üzleti hátteret, a csapatokat. Az összes információ a fejében van."

„Amennyiben a vádakat ejtették, Bernie mindent jól csinált. Így vége a találgatásoknak. A folytonosság rendkívül fontos a menedzsmentben az F1 jövője szempontjából."

Ecclestone nem tagadta, hogy kifizette a pénzt Gribkowskynak, aki azonban állítása szerint zsarolta őt, azzal fenyegetőzve, hogy ráuszítja a brit adóhatóságot.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!