Vágólapra másolva!
A Red Bull mindkét versenyzője remekül érezte magát útban a fordulatos Német Nagydíjon elért 4. illetve 6. helyezése felé. Ricciardo különösen élvezte a Ferrari ásza elleni harcot.

A Német Nagydíjon a Red Bull egyik versenyzőjének sem sikerült feljutnia a dobogóra, ettől azonban még mindketten jól szórakoztak a fordulatos küzdelem során. Elsősorban Fernando Alonsóval gyűlt meg a bajuk, akivel többször is kerék-kerék elleni közelharcba keveredtek.

„Ez jó móka volt Fernandóval – talán ott folytattuk, ahol Silverstone-ban abbahagytuk!" – mondta Sebastian Vettel a két héttel ezelőtti csatájukra utalva, amikor a rádión is folyamatosan kommentálták egymás manővereit. „A verseny első fele igazán szórakoztatóan alakult. Egy ideig elég szorosnak tűnt a dolog a két Ferrarival, de végül sikerült előttünk maradnunk."

A Német Nagydíj egyik legemlékezetesebb jelenete: Räikkönen szendvicsben Vettel és Alonso között Forrás: Red Bull

Vettel a 14. körben lebonyolított első kiállása után épp a Ferrarik mellé ért vissza a pályára, aztán ő és Alonso két oldalról egyszerre kerülték ki Kimi Räikkönent, neki is koccanva közben. Ezúttal Vettel keveredett előre, Alonso azonban a második kerékcseréje után megelőzte a Red Bullt. „Ez lépéshátrányba hozott minket, ezért úgy döntöttünk, a verseny végén kicsit rámenősebbek leszünk, és megpróbálkozunk egy elévágással. Utána sikerült kiépítenünk egy kis előnyt, ami létfontosságú volt, mert a hajrában elég neccesen álltunk a benzinnel" – ismerte el Vettel.

Ricciardo sem unatkozott

Míg Vettel végül a 4. helyen ért célba, Ricciardónak nem sikerült Alonso előtt végeznie: 82 ezredmásodperccel a Ferrari után intették le. A spanyol őt a 63. körben, frissebb gumikon előzte meg egy hosszas csatát követően, melynek során Ricciardo több alkalommal is visszavette tőle a helyét egy-egy kanyarokon át tartó csikicsukiban.

„Keményen harcoltunk, nem hagytunk semmi tartalékot" – mondta az ausztrál. „Ezek azok a pillanatok és küzdelmek, amelyekért élek-halok, s amelyeket annyira élvezek. Fernandóról köztudott, hogy elszánt harcos, ezért azt gondoltam, mégis ki mással csatázhatnék egy jót? Én a keményebb gumikat használtam, ő viszont a lágyabbakat és frissebbeket, de megtettem, ami tőlem telt."

Ricciardo a csapattársa elől indulhatott, a rajtnál azonban ki kellett menekülnie a célegyenes végi bukótérbe, hogy elkerülje a Kevin Magnussennel összeütköző Felipe Massa Williamsét. Emiatt hátraesett a 14. helyre, és onnan kellett visszatornáznia magát. Így is csupán 8 másodperccel végzett Vettel mögött.

„Ez fantasztikusan jó móka volt, az egyik legélvezetesebb versenyem" – lelkendezett. „Persze nyilván nem az első körben, amikor egyszerűen rosszkor voltam a rossz helyen, bár nem jártam olyan pocsékul, mint Massa, aki remélhetőleg jól van. Utána a rádión azt mondtam, vágjunk vissza ezért, ami sikerült is, úgyhogy büszkék lehetünk magunkra."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!