Vágólapra másolva!
Az ausztrál úgy véli, ha egy körrel tovább tartott volna a Brit Nagydíj, a McLaren megelőzte volna. A Red Bull a futam közben változtatott Ricciardo taktikáján, de Vettel ehhez túl korán cserélt kereket.

Daniel Ricciardo a 8. helyről indulva harmadikként ért célba a Brit Nagydíjon, és a verseny után élete legjobb harmadik helyének nevezte a silverstone-it. A rajt előtt ugyanis nem számított rá, hogy felállhat a pódiumra, egy futam közbeni taktikaváltásnak köszönhetően viszont sikerült kihoznia a legtöbbet a versenyből.

A Red Bull eredetileg mindkét autóját kétszer hívta volna be kerékcserére, Ricciardo stratégiáját azonban menet közben megváltoztatták. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen rajta kívül a másodikként célba érő Valtteri Bottas és a 4. helyet megszerző Jenson Button is csak egyszer cserélt kereket. „Ma nem volt túl gyors az autónk, de sikerült jó helyen célba érnünk” – nyilatkozta az ausztrál.

„Nem úgy terveztük, hogy csak egyszer állunk ki a bokszba. Elég korán álltunk ki az első cserénkre, mert a kemény gumikon lassúak voltunk” – magyarázta Ricciardo, aki újabb dobogós helyezésével megerősítette a 3. helyét az összetettben. „Ezért a bokszba hajtottam a közepes gumikért. A mérnököm egyszer azt mondta, hogy még 4 köröm van ezeken az abroncsokon, utána lecseréljük a kerekeket. Mondtam neki, hogy rendben van a tempónk, és a gumik állapota sem romlik, ezért megpróbálhatnánk kint maradni. Azt válaszolta: ’Rendben van, megnézzük, mik a lehetőségeink.’ Néhány körrel később megkérdezte, kibírok-e további 15-20 kört ezeken a gumikon.”

Ricciardo 37 kört bírt a közepes abroncsokon Forrás: AFP


Az abroncsok kibírták a versenytávot a Red Bullon, az utolsó körökben azonban Ricciardo dobogós helyezését Jenson Button fenyegette. A brit néhány kör alatt dolgozta le 8 másodperces hátrányát, és Ricciardo elárulta, nem sokon múlt a 3. hely sorsa. „Szerintem már egy kört sem bírtam volna, mert Jenson nagyon közel volt hozzám” – mondta. „A végén csak néhány tized volt köztünk a különbség, tehát a következő körben a DRS-t is használhatta volna. Szerintem nem tudtam volna magam mögött tartani.”

Az 5. helyen célba érő Vettel úgy érezte, a „rossz stratégián” bukta el a dobogós helyet, pedig a verseny elején még elérhetőnek tartotta a pódiumot. „Arra számítottam, hogy harmadik leszek, mert megvolt hozzá a tempóm, de a stratégiánk nem volt jó” – mondta a címvédő, aki egy óriási csatában harcolta ki az 5. helyet Fernando Alonsóval szemben.

Christian Horner elmondta, a 11. körben kereket cserélő Vettel abroncsai nem bírták volna a verseny végéig, ezért az ő stratégiáját már nem tudták megváltoztatni. „Úgy döntöttünk, viszonylag korán kiállunk a bokszba, hogy a McLarenek elé vághassunk. Ez sikerült is mindkét autónkkal, de sajnos Sebastian számára már nem volt elérhető az egykiállásos taktika” – magyarázta. „Daniel kicsit később állt ki, ezért nála megvolt ez a lehetőség. Rendkívül jól bánt a gumijaival, ezért bevált a taktikája.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!