Vágólapra másolva!
A Motorsport Világtanács csütörtökön, müncheni ülésén számtalan egyéb módosítás mellett jóváhagyta azt is, hogy 2015-től állórajttal indítsák újra a nagydíjakat a Safety Car-fázisok után. A parc fermé-szabályok már a harmadik szabadedzés előtt életbe lépnek majd, a szezont pedig az eddigi öt helyett négy motorral kell teljesíteni.

Az FIA Motorsport Világtanácsa (WMSC) csütörtöki, Münchenben tartott ülésén ratifikálta a Forma-1 Stratégiai Munkacsoportja által benyújtott indítványokat, köztük azt, hogy 2015-től a Safety Car-fázisok után is állórajttal indítsák újra a versenyeket.

Bár ez alól vannak kivételek – ha a megszakításra az első két, vagy az utolsó öt körben kerül sor, marad a repülőrajt –, a közönség nagy része negatívan fogadta a javaslatot, amely a versenyzők többségének sem tetszik. „Megértem, hogy a nézők számára a rajt a futamok legizgalmasabb szakasza, de ez az ötlet nagyon extrém, remélem, nem fogadják el. Túl messzire megy" – mondta a világbajnokság éllovasa, Nico Rosberg előzőleg. „Én jobban szeretem a versenyzést tisztán, amilyen már ötven éve volt."

Egyetértett vele Daniel Ricciardo is. „Ez számomra túl mesterkélt megoldás. Ha valaki tíz másodperccel vezet, és beküldik a Safety Cart, az előnyét elveszíti, de legalább a pozícióját megtartja. Nagy rá az esély, hogy egy állórajt nem jól sikerül, és hirtelen az elsőről a negyedik helyen találja magát. Ez túl jelentős hátrány annak, aki előzőleg megszerezte a vezetést" - vélte.

Eldőlt, hogy jövőre már a Safety Car-fázisok után is állórajt lesz Forrás: AFP

Fernando Alonso viszont kevésbé tartja problémásnak a módosítást. „Amióta együléses autókkal versenyzek, mindig az eddigi szabály volt érvényben, úgyhogy fogalmam sincs, milyen lenne a másik" – mondta. „A gokartban viszont a piros zászlók után mindig állórajtot tartanak. Én tehát mindkettőt próbáltam, és nincs személyes preferenciám."

Kevesebb motor, szigorúbb parc fermé

A WMSC egy sor más módosítást is elfogadott. 2015-től, amikor az új turbómotorok várhatóan úgyis megbízhatóbbak lesznek, az eddig öt helyett négy hajtáslánccal kell majd teljesíteni a szezont – ha azonban húsznál több verseny lesz, marad az ötös keret. Egy teljes hajtáslánc cseréje miatt nem a bokszutcából, hanem a mezőny végéről kell majd rajtolni.

Az autókra eddig csak az időmérő kezdetétől vonatkoztak a parc fermé szabályai, jövőre viszont már a harmadik szabadedzés előtt életbe lépnek, ami azt jelenti, hogy onnantól kezdve a beállításaikon is korlátozottan lehet változtatni. A csapatok személyzetének pihenését biztosító éjszakai munkastop hossza a pénteki edzésnap után 2015-ben hatról hét, 2016-ban pedig nyolc órára nő.

A gumimelegítő paplanok betiltását egyelőre elnapolták, de a WMSC közleménye szerint „újra felveszik a napirendre, ha a kerekek méretét a jövőben megnövelik." Azt viszont elfogadták, hogy már jövőre titánból készítsék az autók fenéklemezét, ami arra szolgál, hogy az aszfaltra leérve szikrázzanak, mint az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején. Noha sokan ezt az ötletet is mesterkéltnek érezték, miután Ausztriában Rosberggel a Mercedes, Kimi Räikkönnel pedig a Ferrari is kipróbálta, mégis jóváhagyták.

A tesztelést több szempontból tovább szigorították. Az előszezonban jövőre is marad a három, egyenként négynapos gyakorlás, de a költségek csökkentése érdekében mindegyiket Európában fogják megrendezni, míg az idén kettő is Bahreinben volt. 2016-ban viszont a tesztsorozatok számát is kettőre szorítják vissza. Az idény közben jelenleg négy, egyenként kétnapos tesztet tartanak bizonyos nagydíjak után, ám a következő évben ezekből is csak kettő lesz, és a napok felében fiatal versenyzőknek kell majd vezetniük. Tovább csökkentették a CFD-re fordítható és a szélcsatornában eltölthető időt is, valamint kikötötték, hogy az utóbbi berendezésből minden csapat csak egyet használhat az év során.

A WMSC gondoskodni igyekezett arról is, hogy eltűnjenek az idén fanyalogva fogadott, esztétikátlan orrkúpok. Az autók elejének geometriájára vonatkozó technikai szabályokat átírták, többek között kikötve, hogy a kasztni homloklemezétől egyenletesebben kell lejtenie. A függőleges keresztmetszetek méretein is változtattak, ami jövőre már szabálytalanná fogja tenni a Lotuséhoz hasonló kettős orrcsúcsokat. A módosítások után az autók többségének eleje várhatóan az idei Ferrariéra fog hasonlítani.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!