Vágólapra másolva!
A Red Bullnál úgy érzik, Monacóban az idén először élesben is fel tudták venni a versenyt a Mercedesszel. Vettelt a turbó hibája vonta ki a forgalomból.

Bár a második Safety Car-fázis vége utáni 20 kör alatt Daniel Ricciardo 14 másodperccel maradt le az előtte haladó Lewis Hamiltontól, Christian Horner úgy véli, a Monacói Nagydíjon a Red Bull közelebb volt a Mercedeshez, mint eddig. „Most először tudtuk felvenni velük a versenyt az idén, vagyis vannak a fejlődésre utaló jelek. Közeledünk hozzájuk" – mondta.

A második dobogós helyezését szerző Ricciardo végül csak 4 tizedmásodperccel Hamilton mögött ért célba, ezt azonban annak köszönhette, hogy a brit pilótának belement valami a szemébe, ezért látványosan lelassult. „A verseny a végén kelt igazán életre" – ismerte el az ausztrál, aki a rajtnál visszaesett a harmadikról az ötödik pozícióba, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen mögé. „Nem kezdődött túl jól, és az első kanyarig nagyon rövid az út, ez bosszantó volt."

Ricciardo csak a verseny végén nyomta igazán a gázt Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

„Aztán Seb kiesett előlem, mert elromlott az autója, Kimi pedig defektet kapott, így visszakerültünk oda, ahol eleve lennünk kellett volna. Az újraindítás után csak a gumikat igyekeztem kímélni, hogy eljussunk velük a végéig. Húsz körrel a leintés előtt úgy gondoltam, már rendben lesznek, ezért elkezdtem nyomni a gázt. Az egész verseny alatt akkor éreztem először, hogy igazán vezetek, és el is kezdtem közeledni Lewishoz. Ez jó móka volt, és ha elkapni nem is tudtam, azt kell mondanom, a vége jobban alakult, mint az eleje."

Vettel a jó rajtnak köszönhetően a 3. helyen állt, és a monacói előzési nehézségek ismeretében a dobogóra is lett volna esélye, de már a 4. körben, az első Safety Car-fázis után kiesett. A csalódottságát a rádión sem rejtette véka alá. „Elment a turbónyomás, ezért nem volt erő a motoromban, és ki kellett állnom" – magyarázta. „A csapat megtett mindent, amit lehetett. Elég tehetetlennek éreztem magam a pilótafülkében, úgyhogy megkérdeztem, mit csináljak, de akkor már nem tehettünk semmit. A tegnapi ERS-hibák egy részét orvosoltuk, erre ma a turbó döglött be. Biztosra veszem, hogy nemsokára előrelépünk."

A kiesése miatt Vettelt Ricciardo és Nico Hülkenberg is megelőzte az egyéni világbajnoki tabellán.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!