Bár az előzetes meteorológiai jelentések száraz és napsütötte hétvégével kecsegtettek, a csapatok a Monacói Nagydíj csütörtök délelőtti szabadedzése közben már tudták, hogy délután mire kell készülniük. A Force India például meg is kérdezte Sergio Pérezt a rádión, hogy nem akarja-e előrehozni a hosszú etapját a második tréningről, amely esősnek ígérkezett – s bár ő inkább maradt az eredeti programjánál, a félelmeik beigazolódtak. A délutáni edzés előtt úgy félórával kiadós zivatar áztatta el a pályát annyira, hogy az majdnem végig vizes maradt.
Ez jelentősen visszavetette a csapatok felkészülését. Tulajdonképpen állandó forgatókönyv szerint szoktak dolgozni: az első edzésen, amíg a versenyzők még úgysem rázódtak bele igazán a ritmusba, a keményebb keverékű gumikkal a beállításokat és a balanszot próbálják belőni egy elfogadható szintre, kipróbálva az esetleges újításokat. A másodikon először ugyanezen az úton haladnak tovább, megvárva, hogy az aszfaltra elég gumi kerüljön, s így a pályaviszonyok optimálissá váljanak. Akkor mindenki megy egy-két kört – lényegében egy időmérő-szimulációt – az opciós (azaz lágyabb keverékű) gumikon, végül a fennmaradó idő alatt a kritikusabbnak várt, már használt abroncsok viselkedését próbálják feltérképezni egy hosszú etapon. Ha nem egyértelmű, hogy melyik lesz az, akkor megoszthatják a munkát a pilótáik között, vagyis az egyik ezzel, a másik azzal teszi meg a köreit. A gumik kopásának és elhasználódásának ütemét muszáj ismerniük, ha vasárnap nem akarnak mellélőni a stratégiával.
Ezúttal azonban az időjárás keresztülhúzta a számításaikat. Délután csaknem egy egész órán át senki nem ment ki a pályára: a nedves aszfaltra csak az intermediate gumik voltak alkalmasak, de mivel szombatra és vasárnapra száraz időt jósolnak, azokkal nem sokat lehetett tanulni. Bár érthető, hogy a lelátókról a nagy semmit bámuló nézők ilyenkor csalódottak, a csapatoknak nem érdemes feleslegesen koptatniuk az alkatrészeket. Pláne, hogy a gyenge tapadás mellett a baleseti kockázat is nagyobb a szokásosnál, és Monacóban veszélyesen közel vannak a falak.
Míg a másik végletet jelentő Monzában a versenyzőknek az autók szélsőségesen kis leszorítóerő melletti viselkedéséhez kell hozzászokniuk, Monacóban ahhoz van szükségük gyakorlásra, hogy megszokják a keskeny aszfaltcsík miatti sebességérzetet. „Itt általában nagyon sok kört próbálunk megtetetni velük, mert ez az egyetlen módja, hogy megjöjjön az önbizalmuk" – magyarázta a Ferrari főmérnöke, Pat Fry. „Az idén ez fokozottan így volt, mert meg kellett tanulniuk az új motorokkal szabályozni a nyomatékot, ráérezve a határokra egy olyan pályán, ahol nem lehet hibázni. Ráadásul a mérnökök számára is létfontosságú megérteni, hogyan tehetik stabilabbá és vezethetőbbé az autókat."
Pérez délelőtt pontosan azért nem akarta megtenni a délutánra tervezett hosszú etapját, mert még nem érezte magát teljesen komfortosan a falak között száguldva. Eltérő, hogy az egyes versenyzők mennyire gyorsan alkalmazkodnak a kihíváshoz. Fernando Alonso a második edzés végén szemlátomást elkapta a fonalat, és annak ellenére, hogy folyamatosan korrigálva kellett az íven tartania ingerlékeny Ferrariját, látványosan támadó szellemben vezetett, miközben mások – például Nico Rosberg – óvatosan tipegtek körbe a harapós pályán.
Többek között ezért nem lehet szinte semmit leszűrni a délutáni eredményekből. A legjobb köridőt ugyan 1:18.482-vel Alonso érte el, de a Mercedes sokkal stabilabbnak tűnt a Ferrarinál, és az utolsó tíz percben, amikor a pálya végre alkalmassá vált a slickekhez, a sűrű forgalom nagyban befolyásolta a pillanatonként változó állást. A tabellának nem volt ideje kialakulni; ha az edzés két perccel tovább tart, valószínűleg egészen más sorrend születik. És árulkodó, hogy a húszfős mezőnyből tizenketten még délelőtt, a keményebb gumikkal érték el a legjobb idejüket. Lewis Hamilton, aki a napi összesítésben az élen végzett, délután 0,419 másodperccel maradt le Alonsótól, de ha a legjobb részidők alapján számolt ideális kört nézzük, csak 0,198-cal volt lassabb nála. Abból kiindulva, hogy Rosberg tavaly 1,4 másodpercet javított a két edzés között, az eső nélkül ma 1:16.8 körüli szintidőre számíthattunk.
Az edzés végén mindenki a szuperlágy gumikról igyekezett képet kapni, és áthidaló megoldásként jellemzően nem időmérő-szimulációt, hanem közepes hosszúságú, 4-6 körös etapot teljesített rajtuk. Alonsónak egy hajszállal több, 7 körre jutott ideje, de a forgalom miatt abból is csak kettő: a 3. (1:19.498) és a 6. (1:18.482) volt értékelhető. Sokan, mint Felipe Massa, még rosszabbul jártak. És az eső miatt természetesen a hajrában sem volt az igazi a tapadás. „Még ötösben is kipörögtek a hátsó kerekek, ami elég szokatlan érzés" – mesélte Jenson Button. „Száraz aszfalton egész kellemes vezetni ezeket a turbós autókat itt, de mivel nem túl jó a mechanikai tapadás, nem könnyű."
Ha képet akarunk kapni az erőviszonyokról, inkább az első edzésből érdemes kiindulnunk, amikor az elmúlt hónapokban már megismert sorrend alakult ki. Noha az ellenfelek azt remélték, hogy a motorerő kisebb jelentősége miatt Monacóban megszorongathatják a két Mercedest (bár a hatékony kigyorsítás itt is fontos), Hamiltont meg Rosberget Ricciardo és Alonso követte a tabellán, ami nem vetít előre semmilyen bombasztikus meglepetést. A Red Bull ausztrálja ugyan bizakodó volt, és úgy érezte, „ha valahol, itt verhető" a Mercedes, ezt azonban nem érdemes elkiabálni. Tény, hogy Ricciardo csupán 0,235 másodperccel maradt le Hamiltontól, és az első két szektorban az egyik, a harmadikban pedig mindkét Mercedesnél gyorsabb volt, de az Ezüstnyilak sokkal hamarabb – és könnyebben – értek el jó köridőket. Ez rendszerint nem véletlen.
Figyelembe kell venni azt is, hogy az aszfalt délelőtt még nyers volt, a 23 fok körüli hőmérséklet pedig túl alacsony a lágy és szuperlágy gumikhoz. Ráadásul a Pirelli mindkét keveréken keményített a tavalyihoz képest, ezért a stratégiai mozgástér nem ígérkezik túl nagynak: a lassú kopásnak köszönhetően az egykiállásos taktika a legvalószínűbb (igaz, tavaly a kettő volt a jellemző), ami azt jelenti, hogy kevés lehetőség fog nyílni az előzésre. Az időmérő tehát eldöntheti a versenyt, ezért még a szokásosnál is fontosabb lesz. Aki a kritikus pillanatban elő tud húzni egyetlen gyors kört a tarsolyából szombat délután, az vasárnap is jó eredményre számíthat, csak az esetleges elévágások ellen kell ügyesen védekeznie. Bárki is rajtoljon az élről, nem valószínű, hogy meg kell ismételnie a Mercedes tavalyi trükkjét, amikor Rosberg a gumikopástól tartva direkt feltűnően lassan teljesítette az első etapot.
Délelőtt többen is megtettek hosszabb etapokat, ám a fenti okokból – még csak barátkoztak a pályával, amely amúgy sem volt tökéletes állapotban – azok alapján sem célszerű következtetnünk. Rosberg két 8 körös etapot ment, Ricciardo egy 10 és egy 13 köröset, Räikkönen és Alonso egy 7 és egy 13 köröset, Maldonado és Kvjat egy 15 köröset. Az eredményeik azonban annyira ingadoztak, hogy a köridőket ábrázoló grafikont inkább csak érdekességképpen szúrom be ide.
További bizonytalansági tényezőt jelentett a Casino-Mirabeau-Loews-Portier szakaszra fektetett új aszfalt (ez könnyen megkülönböztethető a régitől azzal, hogy még a sávelválasztó felezővonalat sem festették fel rá). Szerdán többen aggódtak miatta, pedig a szabadedzéseken bebizonyosodott, hogy nem volt rá okuk. „Tegnap azt mondtam, hogy a középső szektorban kicsi lehet a tapadás azt új burkolat miatt, de örömmel jelenthetem, hogy a rendezők fantasztikus munkát végeztek vele" – ismerte el Button. „Sok másik pálya tanulhatna tőlük, mert ahhoz képest, hogy friss, az aszfalt nagyon tapad."
Csütörtökön valójában keveset tudtunk meg, ám a Mercedes ellen most sem érdemes nagy összegben fogadni. Az eső valószínűleg csak elodázta, hogy kiderüljön, ismét ők lesznek a leggyorsabbak. A többiek így legalább szombatig reménykedhetnek. És ki tudja? Ricciardónak akár még igaza is lehet.
Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!