Vágólapra másolva!
Felipe Massa úgy véli, a nagy nyomaték és a hátsó gumik abból eredő kopása miatt az eddiginél is nehezebbnek ígérkezik elkerülni a korlátokat. A Williams főmérnöke, Rob Smedley szerint viszont nem változik semmi.

A szűk és hepehupás utcai pályán megrendezett Monacói Nagydíj versenyzők számára mindig a legnagyobb kihívások közé tartozott, de Felipe Massa úgy véli, az idén még az eddiginél is nehezebb lesz a korlátoktól távol tartani a Forma-1-es autókat.

„Szerintem a monacói nagyon-nagyon nehéz verseny lesz" – mondta az Autosportnak a Williams brazil versenyzője. „Sokkal többet autózunk keresztbe, mint eddig. A motor nyomatéka talán a duplája a tavalyinak, a gumik tapadása pedig nem túl jó, ezért Monacóban borzasztóan könnyű lesz balesetet szenvedni. Azt hiszem, ez lesz az egész év legnehezebb versenye."

Egyetértett vele a sauberes Sergio Pérez is. „Ez nagyon érdekes lesz. Sokan visszapattannak majd a korlátokról" – jósolta. „Ezeket az autókat tényleg nehéz vezetni. Ha elkezdenek kopni a (hátsó) gumik, tehetetlenné válunk."

Monacóban az eddiginél is nehezebb lehet elkerülni a falakat Forrás: AFP

A Williams menetteljesítményért felelős főmérnöke, Pat Symonds viszont nem osztja a pilóták véleményét, mert szerinte nem várható jelentős különbség a korábbi évekhez képest. „Monte Carlo lényegében mindig Monte Carlo marad – nem hiszem, hogy igazán más lesz, mint régebben" – jelentette ki. „Monacóban ezentúl is a hátsó gumik hosszanti terhelése és kopása fogja jelenteni a szűk keresztmetszetet; amióta én a Forma-1-ben vagyok, mindig a hátsó gumikat koptattuk el a verseny folyamán."

„Ezen a pályán az előzési nehézségek miatt mindenki nagyobb mértékű kopást engedhet meg magának, de így is az fogja uralni a pályát, aki kevésbé használja el a hátsó kerekeket. A jelenlegi autók más technikai alapokra épülnek, ám ettől vajon megváltozik a monacói kihívás jellege, vagy másképp kell hozzáállnunk? Nem."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!