Vágólapra másolva!
Miután kikapott sokáig mögötte haladó csapattársától, már a rádión arról faggatta a mérnökeit, hogy ki hozta meg a stratégiai döntéseket. Alonso szerint nem őt favorizálták, csak Vettel elé próbálták behozni a Spanyol Nagydíjon.

Miután a Spanyol Nagydíj időmérőjén legyőzte Fernando Alonsót, Kimi Räikkönen eleinte a versenyen is a csapattársa előtt haladt. Ám annak ellenére, hogy általában a jobb pozícióban lévő autó állhat ki előbb a bokszba, ezúttal Alonso cserélhetett először kereket kettejük közül – igaz, így sem sikerült Räikkönen elé kerülnie. Miután azonban háromkiállásos stratégiára váltott, a hajrában újra utolérte a finnt, és a frissebb gumikon el is ment mellette, megkaparintva a 6. helyet.

Räikkönen, aki maradt a két kerékcserénél, már a futam levezető körében megkérdezte a Ferraritól a rádión, hogy „ki hozta ezeket a döntéseket?", mert úgy érezte, „másodrangú" esélyeket kapott. A verseny után, amelyen 7. lett, az Autosportnak azt mondta, „csak tisztázni akartam a helyzetet." Elismerte ugyanakkor, hogy „nyilván nem volt nagy különbség" a kétféle stratégia között – a Mercedesek is két kiállással iskolázták le a mezőnyt –, és hozzátette: „Úgyis nagyon lemaradva értünk célba, ez az eredményen nem sokat változtatott."

Alonso azt állította, a rá vonatkozó stratégiai döntéseket nem a Räikkönenhez képesti helyzete, hanem a gumik állapota diktálta, valamint az, hogy Vettel előtt akart végezni. Ez nem sikerült neki, mert a harmadik kerékcseréje után pont a Red Bull mögé hajtott ki a bokszból. „Nem tudom, Kimi hogyan boldogult a gumijaival, de az én autóm fara már két-három kör után durván ficánkolt, ezért arról érdeklődtem, hogy mikor állhatok ki" – magyarázta. „Amikor eljött az ideje, megtettem. Utána viszont forgalomba kerültem, ezért nem tudtam megelőzni Kimit."

Räikkönen a 43. körben lebonyolított második kiállásáig Alonso előtt haladt - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Lluis Gene

„A második etapban megint kivégeztem a gumikat, ezért újra arról faggatóztam, hogy mikor szabadulhatunk meg tőlük. Akkor azt mondták, ha ki akarok tartani a két kiállás mellett, tovább kell mennem, vagy kiállhatunk most, és azzal három kerékcserére váltunk. Hozzátették, hogy ezzel levédjük Vettelt is, aki szintén három kiálláson van. Erre azt feleltem, hogy oké, csináljuk!"

„Megpróbáltam megvédeni a pozíciómat Vetteltől, de ez végül nem volt lehetséges. Miután stratégiát váltottunk, csak az volt a célom, hogy őt magam mögött tartsam. Kár, hogy nem sikerült."

Räikkönen, aki idén még nem végzett a 7. helynél előrébb, a háziverseny eredményétől eltekintve sem volt elégedett a Ferrari formájával. „Sokmindennel próbálkozunk, és most egy kicsit javult a helyzet, de továbbra is csak a 6-7. helyeket tudtuk megszerezni" – mutatott rá. „Volt egy kis esélyünk harcolni, viszont megint a negyedik leggyorsabb csapat voltunk, ami csalódás. Azért így is akadt néhány pozitívum az előző versenyhez képest."

Alonso szintén úgy vélte, hogy a Ferrari nem fejlődött eléggé, a Mercedes előnyét pedig „elképesztőnek" nevezte. Őt Räikkönennel ellentétben nem körözték le, de így is 87 másodperccel Lewis Hamilton mögött ért célba. „Végig gyenge tapadással küszködtünk. Már a rajtnál gondjaink voltak, nem javítottunk pozíciókat az első kanyarnál, és a futam 90 százalékában forgalommal bajlódtunk. Sajnos ugyanott tartunk, mint korábban" – mondta. Bár még tartja a 3. helyét az egyéni összetettben, Alonso előnye Vettellel szemben 4 pontra csökkent.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!