Vágólapra másolva!
A Mercedes Barcelonában sem vesztett az előnyéből, Rosberg viszont ismét kapásból lépéshátrányba került a csapattársához képest.

Bár az ellenfelek arra számítottak, hogy a fejlesztéseiknek és a pálya vonalvezetésének köszönhetően Barcelonában közelebb kerülhetnek a Mercedeshez, a csapat előnye a nyitónapon semmivel nem volt kisebb, mint az előző négy versenyen. Sőt, miután a délutáni szabadedzésen csaknem egy teljes másodpercet vert a 3. helyezett Daniel Ricciardóra is, a zsinórban negyedik győzelmére hajtó Lewis Hamilton azt mondta: régóta nem érezte ennyire jól magát péntekenként.

„Délelőtt elég rossznak tűnt a helyzet, de délutánra elvégeztünk néhány változtatást, és ettől sokkal jobb lett, kellemesen meg is lepődtem" – ismerte el a Sky Sportsnak. „Szerintem ilyen tempó mellett meg kell szereznünk a pole pozíciót, hiszen ezen a pályán nagyon nehéz előzni – ma még a sereghajtókon sem volt könnyű átverekedni magam. A rajthely tehát fontos lesz, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy minél előrébb kerüljünk, de a versenyen a gumikkal való bánásmód lesz a döntő tényező."

Hamilton jól érezte magát a Mercedesben Forrás: Mercedes

Nico Rosberg azzal a reménnyel vágott neki a Spanyol Nagydíjnak, hogy végre lesz egy zökkenőmentes hétvégéje, így megtörheti Hamilton lendületét. Ehelyett azonban mindjárt pénteken lépéshátrányba került hozzá képest, amikor az első szabadedzésen elromlott az autójában az ERS hűtése. Így mindössze 9 kör után a garázsba kényszerült, miközben a csapattársa 17-et tett meg.

Bár délután is 0,449 másodperccel lemaradt tőle, nem nyilatkozott túl borúlátóan. „Hoztunk néhány új alkatrészt ide, Barcelonába, és mind jól működik az autónkon" – mondta. „Úgy tűnik, ismét nagyon gyorsak vagyunk, én azonban személy szerint nem éreztem igazán komfortosan magam a pilótafülkében, különösen, hogy az első edzésen csak kevés időt tölthettem a pályán."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!