Vágólapra másolva!
A többiek azt remélték, a Spanyol Nagydíjra készített átfogó fejlesztésekkel közelebb kerülhetnek hozzájuk Barcelonában, ahol az aerodinamika fontosabb a motoroknál, ebből azonban egyelőre semmi sem lett. Hamiltont még Rosberg is nehezen szorongathatja meg.

Az európai szezon nyitányának számító Spanyol Nagydíj több okból is mérföldkőnek tekinthető az idény során. Egyrészt a főhadiszállásuktól több ezer kilométerre töltött hetek után a csapatoknak végre nem kell túl sokáig utazniuk, az egyszerűbb logisztikának köszönhetően pedig könnyebben, gyorsabban és olcsóbban szállíthatják a helyszínre a felszerelést. Ráadásul az előző futam, a sanghaji óta a szokásosnál egy héttel hosszabb szünet volt, vagyis több idő állt rendelkezésükre a fejlesztések elvégzéséhez is. Ezért hagyományosan erre a hétvégére szokták időzíteni az első igazán átfogó frissítési csomag elkészítését, ami megkeverheti a paklit. Másrészt a barcelonai pálya az aerodinamikát teszi igazán próbára, a motorok teljesítménye elvben kevésbé fontos.

Mindezekből adódóan a kihívók többsége abban bízva érkezett meg Katalóniába, hogy legalább valamelyest közelebb kerülhet az első négy versenyt megnyerő Mercedeshez. Különösen a Red Bull táplált vérmes reményeket az esélyeivel kapcsolatban, mert sok független megfigyelő úgy véli, a hajtáslánctól eltekintve nem a Mercedesé, hanem az övék a mezőny legjobb autója, és ez sehol nem mutatkozhatna meg olyan markánsan, mint Barcelonában – annál is inkább, hogy lassan a Renault is megoldja a vezérléssel kapcsolatos gondjait. Természetesen senki nem hitte, hogy a Mercedes a Kínai Nagydíj óta eltelt három hétben szunyókálva fog csücsülni a babérjain, de a W05 Hybrid kiforrottabb konstrukció a riválisokénál, így papíron szerényebb a fejlesztési potenciálja.

A többiek csak Hamilton hátát láthatják a hétvégén, ha nem jön közbe semmi Forrás: Daimler

Ám bármiben is bíztak a Mercedes ellenfelei, már pénteken kaptak egy jókora pofont. Lewis Hamilton a délutáni szabadedzésen 0,985 másodpercet vert a legközelebbi Red Bullra, 1,597-et a legközelebbi Ferrarira, és 2,264-et a legközelebbi McLarenre – ez az összes csapat és versenyző által az utolsó négyzetcentiméterig ismert Barcelonában, ahol a mezőny általában összesűrűsödik, ijesztően nagy különbség.

„Érzem, hogy milyen nagyot léptünk előre az autóval, ezért köszönet illet mindenkit, aki a gyárban keményen dolgozott Kína óta" – mondta Hamilton. „Ma mindkét edzésünk simán alakult, olyannyira, hogy nagyon hosszú ideje nem volt ilyen jó péntekem!"

A Mercedes előnye Barcelonában sem korlátozódik az időmérőre. Hamiltonnak a közepes (azaz a lágyabb) gumikon megtett 17 körös etapjából mindössze egy rendellenesen lassú kört kell figyelmen kívül hagynunk, hogy 1:31.198-ra jöjjön ki az átlaga, ami 7 tizeddel jobb még Daniel Ricciardóénál is – igaz, a Red Bull öt körrel többet töltött a pályán. A Mercedes azonban remekül bánt a Pirellikkel. Hamilton 1:31.385-tel kezdte, és 1:31.064-gyel zárta az etapját, vagyis a gumik elhasználódása egyáltalán nem látszott meg az időeredményein.

A korrigált átlagok a közepes gumikon

Hamilton 1:31.198 (17 kör)
Massa 1:31.465 (6 kör)
Rosberg 1:31.521 (16 kör)
Ricciardo 1:31.958 (22 kör)
Räikkönen 1:32.381 (13 kör)
Hülkenberg 1:33.049 (10 kör)
Maldonado 1:33.473 (19 kör)

A csapattársa, Nico Rosberg lehetne az egyetlen, aki megszorongathatná. Ő a Spanyol Nagydíj előestéjén elismerte, hogy Spanyolországban meg kellene törnie Hamilton lendületét, és azt mondta, ehhez elsősorban egy zökkenőmentes hétvégére lenne szüksége. Pechjére éppen ezt nem kapta meg: délelőtt elromlott az autójában az ERS hűtése (ennek a Mercedes szerint nem volt köze a hőmérséklethez), ezért vesztett egy csomó időt, és azonnal lépéshátrányba került. Az a 8 kör, amellyel kevesebbet tett meg Hamiltonnál, nem tűnik soknak, ám egy ilyen kiélezett küzdelemben igenis számít. Ahhoz mindenesetre elég volt, hogy ne érezze magát teljes összhangban az autójával, és tisztában van vele, hogy a helyzete egyre nehezebb, mert az előnye a világbajnokságban 4 pontra csökkent. A mai hosszú etapját nehéz közvetlenül összehasonlítani Hamiltonéval, a forgalom miatt ugyanis rendszeresen el kellett vennie a gázt, de amikor nem, akkor is lassabb volt a csapattársánál. Hamilton mindent vitt: délelőtt és délután ő volt a leggyorsabb, és a második edzésen a pálya mindhárom szektorában ő érte el a legjobb részidőt, sőt még a legnagyobb végsebességet is.

Hamilton (kék) és Rosberg (piros) hosszú etapjának köridejei a közepes gumikon péntek délután (X: kör, Y: köridő). Rosberg állandóan forgalomba került, de egyébként is lassabb volt Forrás: Farkas Péter (Origo)

Barcelonában egyértelművé vált, hogy a Mercedes előnye nem pusztán a jobb motorban gyökerezik. Tény, hogy a nagyobb teljesítményt aerodinamikai téren is ki lehet használni – meredekebbre lehet állítani a szárnyakat anélkül, hogy az autó az egyenesekben a nagy légellenállás miatt túl lassúvá válna –, Hamiltonnak azonban nem kellett ilyen kompromisszumot kötnie. Érdekes módon az időben legrövidebb első szektorban verte a legtöbbet (0,382 másodpercet) a legközelebbi külső ellenfelére, Fernando Alonsóra, ami akkor is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy oda esik a célegyenes nagy része. Még a pálya aerodinamikailag legigényesebb középső szakaszában is 0,270 másodperccel volt gyorsabb Ricciardonál – mindezt úgy, hogy 335,1 km/ó-s végsebessége 6,1-gyel múlta felül a Red Bullét, és 8,2-vel a Ferrariét. A Mercedesnek pillanatnyilag nincs gyenge pontja.

A többiekre nem mondható el ugyanez. A Red Bull motorja továbbra sem tökéletes (egyesek 50 lóerős deficitről beszélnek), a McLaren még mindig túlságosan érzékeny a magas hőmérsékletre, a Ferrari és a Williams pedig szenved a kigyorsításokon, amivel a kelleténél durvábban koptatja a gumikat. A csalódott Ricciardo péntek délután elismerte, hogy „fejlődtünk, de sajnos a Mercedes sem hátrafelé halad. Kicsit túl messze vannak. Reméltem, hogy ennél közelebb tudunk kerülni hozzájuk." A Red Bull így is megerősítette a második helyét a Mercedes mögött, a zárlatos fő kábelköteg miatt ma lényegében mindkét edzést kihagyó Sebastian Vettelnek viszont szombat délelőtt lesz mit ledolgoznia, ha tartani akarja a lépést Ricciardóval.

Néhány versenyző hosszú etapja a közepes gumikkal (X: kör, Y: köridő). Voltak, köztük Alonso és Massa, akik a kemény keverékkel töltöttek több időt a pályán Forrás: Farkas Péter (Origo)

Ahogy Felipe Massa is megjegyezte, a többi csapat erősorrendjét egyelőre nehéz felmérni a fejlesztések után. A Red Bull mögött a jelek szerint még mindig a Ferrari van, bár Alonsónak és Kimi Räikkönennek nagyon birkóznia kell az F14 T-vel – Barcelonában, ahol maximálisan érvényesült az F1-es autók aerodinamikája, az elmúlt évek során nem láttuk ilyen intenzíven dolgozni a versenyzőket a kormánnyal. Igaz ugyan, hogy Alonso egy 3, Räikkönen (és Ricciardo) pedig egy 2 mért körös etap elején érte el a legjobb időeredményét, míg a Mercedesek csak egy-egy gyors kört futottak, ez azonban valószínűleg nem torzította túlzottan a különbségeket.

Alonsónak főleg a gumik ellen volt kifogása: néhány társához, köztük Sergio Pérezhez hasonlóan túl keménynek ítélte őket, a kelleténél óvatosabbnak minősítve a Pirelli választását. A gumikkal való bánásmód persze ugyanúgy döntő lehet, mint máskor, de a Pirelli arra törekedett, hogy a tavalyival ellentétben, amikor a versenyzők többsége négyszer állt ki a bokszba, most csak három kerékcserére legyen szükség. „A gumiknak keményen kell dolgozniuk Barcelonában, különösen a balelsőnek, az elhasználódásuk azonban egyelőre összhangban van a várakozásainkkal" – mondta a cég sportprogramját irányító Paul Hembery. A legdurvább ebből a szempontból az elnyújtott 3-as kanyar, ahol ma a hátszél külön gondokat okozott, míg a 4-esben kapnak a balhátsó gumik is, mert az fokozatosan tágul, így a versenyzők oldalterhelés alatt gyorsítanak ki belőle.

Hembery emellett megjegyezte, hogy „itt a sok betétfutamnak köszönhetően általában jelentősen javul az aszfalt állapota a hétvége folyamán, ami a továbbiakban kihathat a gumik elhasználódására." A Pirelli egyébként érdekes módon több – 3224 – abroncsot szállított a katalán pályára, mint korábban bárhová.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!