Vágólapra másolva!
Ez az exversenyző Derek Warwick véleménye, aki újra szikrázó autókat szeretne látni. A mezőny a barcelonai teszten fogja kipróbálni a motorok hangosabbá tételére kidolgozott megoldásokat.

A korábbi Forma-1-es versenyző, a jelenleg a Brit Autóversenyzők Klubjának (BRDC) elnökeként tevékenykedő Derek Warwick úgy véli, az F1-esek autóknak nem elég a csúcstechnológiát képviselniük, hanem látványossá is kell tenni őket a nézők kedvéért. Warwick szerint teljesen egyértelmű, hogy ezen a téren változásra van szükség, ezért minél előbb dolgozni kellene a megoldásokon.

„Szerintem az F1-nek mindig a csúcsot kell jelentenie, és az aktuális technológia előtt kell járnia” – nyilatkozta az Autosportnak. „Ez jelenleg is megvalósul. De vajon a show-val is folyamatosan törődnünk kell-e? Természetesen, hiszen ettől jönnek lázba a szurkolók.”

„El kell érnünk, hogy a pályára kilátogató nézőket kirázza a hideg, amikor megérkeznek. Ehhez hozzájárulhat, ha az autók szikráznak, és látványos örvényeket keltenek” – mondta. „Ezt azonban nem nyilvánosan kellene hangoztatunk – arra lenne szükség, hogy Spanyolországban a szurkolók egyszer csak azt vegyék észre, hogy szikráznak az autók.”

Warwick szerint unalmasak a jelenlegi autók Forrás: Ferrari

Warwick szerint az aktív felfüggesztés 2017-re tervezett visszahozása nem tenne jót a sportnak, hiszen „az autók máris így is túl bonyolultak”, és az új technológia a látványon sem javítana.

A motorgyártók az FIA-val együtt közben azon dolgoznak, hogy ígéretükhöz híven hangosabbá tegyék az idei évben sokat kritizált V6-os motorokat. A Mercedest irányító Toto Wolff elárulta, a javasolt megoldásokat már a Spanyol Nagydíj utáni teszten ki fogják próbálni, és Nico Rosberg szerint akár már a május végi Monacói Nagydíjon hangosabbak lehetnek az autók.

„Felmerült néhány rendkívül bonyolult megoldás a kipufogórendszeren belül” – mondta Wolff. „Szóba került egy egyszerű ’megafon’ ötlete is, de ez sok problémát vonna maga után – nem tudom, hogy az utóbbi megoldásnak helye lenne-e a Forma-1-ben. Mindenesetre előállunk az ötleteinkkel, és majd meglátjuk, mire jutunk Barcelonában.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!