Vágólapra másolva!
A kivilágított bahreini pályán a többiek csak hátulról látták az Ezüstnyilakat. Merészség lenne arra fogadni, hogy vasárnap nem Hamilton vagy Rosberg nyer, s bár szokás szerint a Red Bull van a legközelebb hozzájuk – vagy inkább a legkevésbé távol tőlük –, a Ferrari sem egészen esélytelen. Elemzés.

Valószínűleg senkit nem fog váratlanul érni, ha azt mondjuk, hogy toronymagasan a Mercedes a Bahreini Nagydíj favoritja. Lewis Hamilton és Nico Rosberg a múlt hétvégén, Malajziában a márka modernkori történetének első kettős győzelmét aratta, s ha nem jön közbe semmi rendkívüli, vasárnap mindjárt jó esélyük lesz ünnepelni a másodikat is. Márpedig a sivatagi helyszínen kevésbé változékonyak a körülmények, mint a pályák többségén – az év első két időmérőjét megbolondító esőre itt aligha számíthatunk – ezért szombaton végre kiderülhet, hogy mennyivel is jár a többiek előtt a Mercedes valójában.

A pénteki edzésnapon is volt, akit sokkolt a fölényük. „Mi sajnos nagyon le vagyunk maradva tőlük, jobban, mint vártuk. Pedig fejlesztettük az autót" – ismerte el a McLaren-es Jenson Button. „Rengeteget kell dolgoznunk, ha versenyképessé akarunk válni. Az egyik Mercedes úgy húzott el mellettem, mintha egyhelyben állnék."

Az eredmény nem szorult magyarázatra: Hamilton esti, 1:34.325-ös köre 1,035 másodperccel volt jobb Fernando Alonsóénál, aki egész nap a Mercedesek mögött, a 3. helyen tudta tartani a Ferrarit. Ő azonban már a sűrűjében találta magát, hiszen még a 11. helyezett Valtteri Bottasszal szemben is csak fél másodperc volt az előnye. Ugyanaz az egy másodperc, amivel Hamilton vezetett, a két Ferrari között tizenkét autót fedett le a tabellán...

A Mercedesnek Bahreinben még nagyobb lehet az előnye, mint az előző két hétvégén volt. Kattintson a képre galériánkért! Forrás: Mercedes

A melbourne-i és a szepangi hétvégék után, amikor a pénteki második szabadedzésen teljesített versenyszimulációk meglehetősen pontosan előre jelezték a vasárnap várható erőviszonyokat, nem csoda, hogy a Mercedes előnye ismét nem korlátozódott egyetlen mért körre. A hosszú etapokon is ők voltak a leggyorsabbak, ugyanúgy kb. egy másodpercet verve a többiekre, mint az időmérő gyakorlása közben. Íme az eredmények:

Átlagok a lágy gumikon (>10 kör):

1. Rosberg 1:40.120 (14 kör)
2. Hamilton 1:40.214 (15 kör)
3. Ricciardo 1:41.298 (17 kör)
4. Alonso 1:41.363 (13 kör)
5. Magnussen 1:41.799 (12 kör)
6. Button 1:41.922 (12 kör)

Átlagok a lágy gumikon (<=10 kör):

Massa 1:39.468 (7 kör)
Vettel 1:39.898 (6 kör)
Hülkenberg 1:40.168 (7 kör)

Ezeknél a számításoknál mindig figyelmen kívül hagyjuk a trendhez nem illeszkedő, rendellenesen lassú köröket, melyek során a versenyzők általában pihentetik a motort, a fékeket és a gumikat. Rosberg eredménye azonban még ennél is jobb lehetne, mert a körei közül további kettő esetében gyanús, hogy nem teljesítette őket maximális tempóval – ha azokat is kihúznánk, a szakadék a Mercedes és a többiek között még tovább szélesedne. Érdekes módon múlt pénteken, a szepangi második szabadedzés alatt szintén Rosberg hosszú etapja volt a meggyőzőbb a két csapattársé közül, s Hamilton elismerte, hogy éppen ebből okulva tudott fejlődni vasárnapra. Minden bizonnyal most is ők lesznek egymás legkeményebb ellenfelei.

Az élversenyzők hosszú etapjai az esti edzésen (X: kör, Y: köridő, mp) Forrás: Farkas Péter (Origo)

A pálya mellől egyértelmű, hogy a Mercedes és a Red Bull a kanyarokban egy teljesen külön dimenziót képvisel, a két autó küzdelmét azonban a motorerő könnyedén az előbbi javára dönti el. Az immár Michael Schumacherről elnevezett első kanyar féktávján a Red Bull ma talán még erősebbnek is tűnt, ám ezzel nem sokra mentek, mivel a szahíri pályának egyetlen szektora sincs, ahol ne lenne legalább egy – de inkább két – hosszú egyenes. Az elsőben, amely voltaképpen a célegyenes kétharmadából, a végén lévő fél hajtűből, a 2/3-as kanyar flikk-flakkjából, majd egy újabb meredek visszafordítóból áll, látványosan a gyorsulás és a végsebesség érvényesült: a nyolc legjobb részidőből hetet Mercedes-motoros autók értek el, Vettel fél másodperces hátránnyal csak a 9. lett. A középsőben viszont, ahol relatíve sok a jó aerodinamikát díjazó lendületes ív, a két Mercedest a két Red Bull követte a rangsorban. Vettel és Daniel Ricciardo itt csupán ezredekkel volt lassabb Rosbergnél, bár Hamiltontól 2 tizeddel lemaradtak, ami nem meglepő, hiszen ennek a szektornak is van egy hosszú, a második DRS-zónát magába foglaló egyenese. Az utolsóban ismét a motorerő dominál, így ott Ricciardo 3, Vettel 5 tizedet kapott a fürgébb Mercedestől.

„Nehéz pontosan megítélni a tempónkat, azt azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem vagyunk egy ligában a Mercedesszel" – ismerte el a címvédő. Ricciardo a lágy keverékű gumikon teljesített hosszú etapja alapján 3. volt, de csak kevéssel előzte meg Alonsót. A Ferrari annak ellenére optimistán érkezett Bahreinbe, hogy a szahíri pályán kiemelten fontos kigyorsítás nem tartozik az F14 T erősségei közé, és a pénteki tapasztalatok alapján lehet is esélyük a Red Bullok ellen. Ehhez azonban az időmérőn célszerű lenne előttük végezniük, mert – legalábbis a pénteki beállításokkal – a végsebességük között nincs jelentős eltérés. A kigyorsítással egyébként a Red Bull sincs kibékülve. „A V6-os turbókkal különösen könnyű túlpörgetni a hátsó kerekeket, úgyhogy a hátsó tengelyen muszáj növelnünk a tapadást" – ismerte el Ricciardo.

A szahíri pálya vonalvezetése. A szektorhatárokat T1, T2, T3 jelzi Forrás: FIA

A szoros középmezőnyben várhatóan a járulékos tényezők, azaz a fogyasztás és a gumikopás fognak dönteni. Bahreinben nehezebb lesz 100 kg benzinnel teljesíteni a távot, mint Malajziában volt, és érdemes megjegyezni, hogy míg a versenyzők többsége kényelmesen, különösebb spórolás nélkül eljutott a célig, Vettelnek a végén ott is takarékoskodnia kellett kissé az üzemanyaggal, és ez most vasárnap még nehezebb lehet.

A gumikra egészen különleges kihívás vár. Mivel az idei lesz az első Bahreini Nagydíj, amit a tízedik évforduló örömére este, mesterséges kivilágításnál rendeznek meg, és a rajtra éppen naplemente után, helyi idő szerint 18 órakor kerül majd sor, a hőmérséklet a verseny során folyamatosan csökkenni fog. Ez már jól látszott a pénteki második szabadedzésen is, amely ugyanebben az időben zajlott. „Az aszfalt hőmérséklete délután 38-40 fok, este viszont úgy tíz fokkal alacsonyabb volt" – mutatott rá Hamilton, hozzátéve, hogy „a gumikkal szenvedtünk egy kicsit, ahogy mindenki más is."

Amit röviden csak „gumikopásnak" szokás hívni, az valójában két összetevőből áll össze: egyrészt magából a szó szerinti értelemben vett kopásból, másrészt a jórészt a hőfáradás által előidézett elhasználódásból. A köridők romlását az etap során az utóbbi idézi elő, mivel azonban este Bahreinben sem lesz sivatagi forróság, ezúttal a szokásosnál kevésbé fog problémát jelenteni. Ez jól látszik Ricciardo mindenkiénél hosszabb etapján: ő a lágy gumikon is csak kb. másfél másodperccel lassult 17 kör alatt (a trendet a grafikonon a szaggatott vonal jelzi). Az esti időpont valószínűleg közrejátszott abban, hogy a Pirelli egy fokozattal lágyabb gumikat hozott Bahreinbe, mint tavaly. Pénteken a két keverék közül, akárcsak Malajziában, az opciós bizonyult a jobbnak; egyetlen körben durván 2 másodperccel volt gyorsabb az elsődlegesnél, ami a vártnál nagyobb különbség, ráadásul nem is használódott el hamarabb. Akadtak ugyan, akiknek inkább az elsődleges, azaz a kemény tetszett (például Sergio Pérez), de alapvetően ismét az a forgatókönyv kezd körvonalazódni, hogy a többség az opcióssal akarja majd teljesíteni a táv döntő részét.

A gumi teljesítményvesztésének trendje Ricciardo hosszú, 17 körös etapjában. A közepes Pirelliken sem lassult drasztikusan Forrás: Farkas Péter (Origo)

A Pirelli sportprogramjának főnöke, Paul Hembery egyébként elárult egy érdekes adatot arról, hogy a gumik a leszorítóerő jelentős csökkenése ellenére mindössze 5%-kal vannak kitéve kisebb energiának, mint tavaly. „De a hosszanti és oldalirányú erők helyett a terhelés egy része már a csúszkálásból adódik" – tette hozzá. A belső kamerás felvételekből ma is egyértelmű volt, hogy a versenyzőknek a korábbinál sokkal többet kell dolgozniuk a kormánnyal, ha a pályán akarnak maradni.

A hétvége nagy talánya egyelőre a Williams. Ők este 55 percen keresztül ki sem mentek a pályára, mert a téli tesztek után időpocsékolásnak érezték volna a körözgetést. Inkább kímélték az autóikat, pedig mások, például Alonso és Rosberg szerint a szokatlan esti hőmérséklet mellett az előszezonban gyűjtött adatok nem fognak túl sokat érni. Hogy kinek lesz igaza, majd kiderül, de Massa a pályán töltött kevés körében kifejezetten gyorsnak bizonyult: a lágy gumikon 1:39.468-as korrigált átlaggal teljesítette a 7 körös etapját, ami 4 tizeddel jobb Vettel egy körrel rövidebb etapjának eredményénél – igaz, ez nem elég hosszú menet ahhoz, hogy érdemes legyen túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki. A Williamsre ettől függetlenül jó lesz odafigyelnünk vasárnap, már csak azért is, mert a téli teszteken éppen Massa érte el a legjobb köridőt Bahreinben.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!