Vágólapra másolva!
Szóvivője ismét cáfolta a napokban felröppent rémhíreket, szerinte tovább küzdenek a kómában fekvő sportoló felépüléséért.

A Forma-1 korábbi főorvosa, Gary Hartstein a legutóbbi blogbejegyzésében ismét negatív kilátásokról írt a december vége óta kómában fekvő Michael Schumacher felépülése kapcsán, mivel szerinte egyre kevesebb esély van rá, hogy a hétszeres F1-es világbajnokot sikerüljön felébreszteni. Szerinte azonban a szurkolóknak lelkileg még segíthet is, hogy kevés információt hoznak nyilvánosságra a síbalesetet szenvedett versenyző állapotáról.

"Miközben nem kicsit aggódtam amiatt, hogy mi fog történni, ha bejelentenek egy nagyon rossz hírt, rájöttem, hogy a (Schumacher) állapotáról kiadott információk hiánya mindenkinek lehetőséget adott arra, hogy továbblépjen és feldolgozza a történteket, illetve érzelmileg elkezdjen elszakadni tőle. Ez valószínűleg egy nem várt 'haszna' a Michael családja által választott médiastratégiának" - véli.

Schumachert Grénoble-ban kezelik egy klinikán, ahol mesterséges kómában tartják, és január vége óta próbálják felébreszteni az altatószerek mennyiségének csökkentésével. Mivel már több mint három hónapja nincs eszméleténél, Hartstein szerint valós forgatókönyv lehet, hogy a kórházban előbb-utóbb úgy döntenek: nem folytatják a német ellátását.

Kehm szerint az orvosok nem mondtak le Schumacherről Forrás: AFP/Sascha Schuermann

"Elképzelhető, hogy a nem túl távoli jövőben úgy fogják ítélni a diagnózis és a prognózis alapján, hogy egy újonnan fogadott páciensnek nagyobb szüksége lesz arra az ágyra, mint Michaelnek" - írta a korábbi F1-es főorvos.

Sabine Kehm, Schumacher menedzsere azonban újfent kijelentette, hogy az orvosi stáb kitartóan küzd a német életéért. "Az, amit a legutóbbi közleményemben mondtam, még mindig érvényes. Továbbra is bízunk benne, hogy Michael átvészeli a nehézségeket és felébred. Közösen harcolunk ezért az orvosokkal, akikben teljesen megbízunk" - nyilatkozta a Bildnek.

A német lap hozzátette, hogy Hartstein, aki megbízhatónak tartott forrásokra hivatkozott, nem vette fel a kapcsolatot sem Schumacher családjával, sem a grénoble-i kórház személyzetével. „A Bild tudja, hogy a Forma-1-ben eltöltött évei alatt Hartstein soha nem került közel Schumacherhez" – írták.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!