Vágólapra másolva!
Két héttel a melbourne-i idénynyitó után Malajziában, a hosszú egyeneseiről és gyors kanyarjairól ismert szepangi pályán folytatódik a bajnokság. A favorit egyértelműen a Mercedes, de a műszaki hibák miatt a németek is aggódhatnak.

A Forma-1 mezőnyének két hete volt arra, hogy a melbourne-i idénynyitóból levont tanulságokat felhasználva felkészüljön a 2014-es világbajnokság második fordulójára, a Malajziai Nagydíjra. Miközben a csapattagok és versenyzők többsége visszarepült Európába, hogy a rövid szünetet kihasználva a gyáraikban és a szimulátorokban próbáljanak javítani az autójukon, a rajongók sem unatkoztak a két futam közötti időszakban. Az első versenyhétvége ugyanis számos vitát eredményezett, legyen szó akár Daniel Ricciardo kizárásáról, vagy a sokak ellenszenvét kiváltó V6-os turbómotorokról és az üzemanyagszabályokról.

A versenyzők többsége már napokkal ezelőtt Malajzia felé vette az irányt, hiszen az akklimatizálódáshoz Szepangban is napokra van szükség. A főváros, Kuala Lumpur központjától körülbelül 60 km-re lévő pályán nem csak az időeltolódás nehezíti meg a versenyzők dolgát, hanem az európaiak számára elsőre szinte elviselhetetlennek tűnő páratartalom és hőség is. Nem csoda, hogy fizikai szempontból a versenyzők szinte egyöntetűen a malajziai versenyt tartják az év legnagyobb kihívásának, hiszen a pilótafülkében gyakran az 50 fokot is meghaladja a hőmérséklet. "2007-ben, az első itteni versenyemen nem tudtam inni a futam közben. A végére teljesen kimerültem, és több mint 4 kilót fogytam" - nyilatkozta Lewis Hamilton. "Fizikailag nagyon keményen fel kell készülnünk erre a versenyre - ilyen körülmények között az utolsó körökben már borzasztóan nehéz koncentrálnunk."

Az időjárás nem csak a hőség formájában nehezíti meg a mezőny dolgát, a délutánonként szinte menetrendszerűen lezúduló eső számos versenyen tréfálta meg a versenyzőket és a csapatokat egyaránt. Ritka az olyan hétvége, amikor a trópusi eső egyszer sem zavarja meg a pályán zajló eseményeket, a csapadék érkezésének pontos időpontja azonban kiszámíthatatlan. A Mercedes szerint az a legtrükkösebb, hogy a sokszor bármiféle előjel nélkül rákezdő eső intenzitását sem lehet időben megállapítani, ezért a gumiválasztásnál gyakran kockáztatniuk kell. Az időjárást jelző radarok csak percenként frissülnek, márpedig ennyi idő alatt az autók a kör kétharmadát teszik meg - ha egy versenyző éppen elhalad a bokszbejárat mellett az eső kezdetekor, rengeteg időt veszíthet. Az előrejezések ennek a hétvégének mindhárom napjára is záporokat, zivatarokat ígérnek, és szombat délután akár 10 mm-nyi csapadék is eshet.

A szepangi pálya 1999 óta a versenynaptár része Forrás: AFP

A malajziai pálya ugyan nem tartozik a klasszikus helyszínek közé, de immár 16. alkalommal látja vendégül a mezőnyt, miután a legtöbb modern létesítményt megtervező Hermann Tilke első F1-es munkájaként 1999-ben bekerült a versenynaptárba. Az első két Malajziai Nagydíjat még a szezon végén rendezték, 2001 óta viszont az idény első futamai között kap helyet. A legtöbb győzelmet, szám szerint hatot a Ferrari aratta Szepangban, a versenyzők közül pedig Michael Schumacher, Fernando Alonso és Sebastian Vettel a legeredményesebbek három-három sikerrel. Vettel győzelmei közül kétségtelenül a tavalyi a leghírhedtebb, amikor a Red Bull csapatutasításaival szembeszállva előzte meg a futam végén csapattársát, Mark Webbert.

A versenyzők többsége szereti a gyors kanyarokkal és hosszú egyenesekkel tűzdelt Szepangot, és a mérnökök is várják a hétvégét, hiszen a szokatlan vonalvezetésű ausztrál pálya után itt rendszerint mérvadóbak az eredmények. "Nagyon fontos lesz ez a verseny, mert végre tisztább képet kaphatunk az erősorrendről. Amelyik autó gyors Szepangban, az a többi pályán is jó lesz" - vélekedett a sauberes Adrian Sutil.

Hosszú egyenesek, gyors kanyarok

"A szepangi pálya vonalvezetése teljesen más, mint a melbourne-ié. Érdekes feladat lesz a helyes beállítások megtalálása egy, az előzőtől ennyire különböző helyszínen" - nyilatkozta Esteban Gutiérrez a hétvége előtt. Az Albert Park közepes és lassú tempójú fordulóit valóban felváltják a gyors kanyarok, ráadásul Szepangban két egyenes hosszúsága is meghaladja az egy kilométert, amelyek végén a versenyzők 300 km/ó-s tempó felett száguldanak. A legfőbb előzési lehetőségeket is az egyeneseket követő kanyarok nyújtják, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan ezeken a szakaszokon kapott helyet a két DRS-zóna. Az idény egyik legszélesebb - helyenként 22 métert is elérő - pályáján azonban nem csak az állítható hátsó szárny segítségével lehet sikeres manővereket végrehajtani.

Szepang pályarajza Forrás: FIA

"Nagyszerű érzés ezen a pályán vezetni, mert minden megtalálható benne: hosszú egyenesek, gyors kanyarok, hajtűkanyarok és olyan szakaszok is, ahol jól lehet előzni" - mondta Nico Rosberg az 5543 méter hosszú aszfaltcsíkról. "Erre az 1-es és a 15-ös kanyarok a legalkalmasabbak, de az 5-ös és 6-os kanyar alkotta gyors szakasz is nagy kihívást jelent a versenyzőknek." Hamilton szerint azért nehéz ez a pályarész, mert akár egyetlen elrontott kanyar is tönkreteheti a versenyzők körét.

"Az 5-ös kanyar előtt kicsit el kell emelnünk a lábunkat a gázpedálról, hogy az autónk elejét be tudjuk fordítani, a 6-os kanyarban pedig nagyon jó balanszra van szükségünk. A 7-es kanyar előtt fékezünk, majd a 8-ason áthaladva egy bukkanóra is figyelnünk kell. A 9-es kanyarhoz közeledve az autót finoman átvezetjük a pálya jobboldalára. Nagyon fontos, hogy innen jól gyorsítsunk ki, a 11-es kanyarra pedig ez fokozottan is igaz, ha lendületesen akarunk átjutni a 12-es és 13-as kanyarokon" - magyarázta a brit. "Egy hiba miatt rengeteg időt veszíthetünk."

A szárnyakat általában meredekre állítják a mérnökök, de fontos az egyensúly megtalálása, hiszen enélkül az egyenesekben időt veszíthetnek. Az aszfalt sokan egyenletesebb, mint Melbourne-ben, 2007-ben ráadásul új borítást is kapott. A gumikat ettől függetlenül az átlagosnál nagyobb oldalirányú terhelés éri a gyors kanyarokban, miközben nyilvánvalóan a hőség is csökkenti az élettartamukat. A bőven 30 fok feletti hőmérsékletek a motorokat sem kímélik, ezért nem lenne túl meglepő, ha az Ausztrál Nagydíjhoz hasonlóan Szepangban is több kiesést látnánk a hajtáslánc meghibásodása miatt. A hirtelen kigyorsításokat és intenzív fékezéseket követelő teli melbourne-i aszfaltcsíkon sok csapat küszködött a brake-by-wire rendszerű új fékekkel, számukra némi megkönnyebbülést jelenthet, hogy a szepangi pálya ilyen szempontból kíméletesebb az autókkal.

Esőre várva

Az átlagosnál nagyobb, folyamatos oldalirányú terhelés miatt a Pirelli ismét a két legtartósabb abroncsát, a közepes és a kemény keverékű gumikat viszi el Malajziába. Ezeken kívül természetesen főszerephez juthatnak az intermediate és az esőgumik is, amelyek esetleges használatát a csapatoknak már a futam előtt bele kell kalkulálniuk a stratégiájukba. "Az Ausztrál Nagydíj esős időmérője lehetőséget adott arra, hogy a csapatok kipróbálják a vizes pályára alkalmas gumikat - az ott gyűjtött tapasztalatok nagyon hasznosak lehetnek Szepangban" - nyilatkozta Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója. "Az új generációjú F1-es gumik közül a kemény keverék most fog debütálni, de a közepeset már kipróbáltuk Melbourne-ben, és ott jól működött. A malajziai pálya azonban teljesen más, jobban koptatja a gumikat, ráadásul az Albert Parkban tapasztalt viszonylag alacsony hőmérsékletek után a hőségre is fel kell készülnünk."

Malajziában minden évben fel kell készülni az esőre Forrás: AFP

Noha az esőgumik jól vizsgáztak Ausztráliában, a Pirelli tanácsadójaként dolgozó Jean Alesi szerint Szepangban olyan intenzív csapadékra is számítani kell, amely ellen semmilyen abronccsal nem lehet hatékonyan védekezni. "Az igazi problémát az okozhatja, ha áll a víz a pályán: ilyenkor nem a gumikkal van gond, az óriási mennyiségű víz miatt egyszerűen nem lehet irányítani az autókat. Ebben a helyzetben a látási viszonyok is nagyon megnehezítik a hátrébb lévő versenyzők dolgát" - mondta a 2001 végén visszavonult korábbi F1-es versenyző.

Alesi nem túlzott, amikor vezethetetlennek minősítette az esővel áztatott szepangi pályát: 2009-ben félbe is kellett szakítani a versenyt a hirtelen lezúduló csapadék miatt, és a sötétedés miatt már nem is indították újra útjára a mezőnyt. Hasonló vízmennyiség és többórás várakozás esetén ez bármikor újra bekövetkezhet, a rajt időpontját ugyanis néhány éve előrehozták, helyi idő szerint délután 4 órakor kezdődik a verseny.

Bár Ausztráliában az előzetes félelmekkel ellentétben senkinek nem fogyott ki a benzin az autójából, a Caterham attól tart, hogy száraz pályás verseny esetén Szepangban nehezebb lesz 100 kilogrammnyi üzemanyaggal teljesíteni a távot. Itt ugyanis ritkán kell a pályára küldeni az benzinspórolást elősegítő Safety Cart, mert a széles aszfaltcsík és a tágas bukóterek miatt ez a pálya elnézőbb a vezetési hibákkal szemben.

A Mercedes a favorit

Noha néhány csapat szereplése okozott kisebb-nagyobb meglepetéseket Melbourne-ben, általánosságban elmondható, hogy érvényesült az előszezoni tesztek alapján jósolt erősorrend. A leggyorsabbnak a Mercedes-motorral hajtott csapatok bizonyultak, közülük is a németek gyári csapata szerepelt a legjobban. Nico Rosberg fölényes győzelme után Szepangban is őket tekinthetjük a legnagyobb esélyesnek, különösen annak fényében, hogy a német spórolás nélkül állítólag akár körönként egy másodperccel is gyorsabb lehetett volna az idénynyitón. A Mercedes sem lehet azonban teljesen nyugodt, a pole-ból induló Lewis Hamiltonnak ugyanis néhány kör után fel kellett adnia a versenyt egy motorhiba miatt.

A Malajziai Nagydíj programja

Péntek:
03.00-04.30 - 1. szabadedzés
07.00-08.30 - 2. szabadedzés

Szombat:
06.00-07.00 - 3. szabadedzés
09.00-10.00 - Időmérő

Vasárnap:
10.00 - Verseny

Az Origón mindegyik eseményről élőben tudósítunk.

"Tökéletesen indult az idényem Ausztráliában, de az is világossá vált, hogy a megbízhatóság terén még nem vagyunk 100 százalékosak" - ismerte el Rosberg, aki pályafutása során először vezeti a világbajnokságot. "A következő futam előtt két hetünk volt arra, hogy beazonosítsuk azokat a területeket, ahol jobban is teljesíthetünk. Remélhetőleg ezúttal mindkét autónk célba ér majd, és újabb erős eredménnyel folytathatjuk az idényt."

Vettel korai kiesése ellenére a Red Bull a vártnál jobban szerepelt Melbourne-ben, Ricciardo a 2. rajthely megszerzése után a futamon is dobogós helyen ért célba. Bár a verseny után az üzemanyagra vonatkozó szabályok megszegése miatt elvették a pontjait, ez nem szegte kedvét, és Malajziában is a dobogós helyekért szállhat harcba. Christian Horner szerint erre meg is lesz minden esélye, az RB10 gyermekbetegségeit leszámítva ugyanis a címvédő idén is gyors autót tervezett. "Tudjuk, hogy az autónk jó alapokra épül. Vannak megoldásra váró gondjaink, ezzel mi is tisztában vagyunk, csak a Renault embereivel együttműködve igyekeznünk kell mihamarabb felülkerekedni rajtuk. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy támogassuk őket" - nyilatkozta a csapatfőnök a hét elején.

A világbajnokságot egy futam után a McLaren vezeti, miután Ricciardo kizárása után Kevin Magnussen a 2., Jenson Button pedig a 3. helyen végzett Melbourne-ben. A dán újonc a szenzációs debütálása ellenére tisztában van vele, hogy továbbra is a tanulás a legfőbb feladata, ráadásul abban sem biztos, hogy a McLaren Szepangban is a dobogón végezhet. "Az a célom, hogy újra pontokat szerezzek - a bajnokság szempontjából nagyon fontos a kiegyensúlyozott teljesítmény. A tanulást is folytatnom kell, főleg ilyen nehéz körülmények között" - mondta Magnussen a malajziai kihívásokról.

A Mercedes félig hazai pályán is a győzelemre tör Forrás: AFP

A McLaren jó szereplését a Williams is akadályozhatja. Az elmúlt években küszködő csapat biztató formát mutatott Melbourne-ben, de a számukra rendkívül balszerencsésen alakuló futamon végül csak egy 5. helyet sikerült szerezniük. A hétvége előtt a csapat óvatosan nyilatkozott az elvárásairól, bár Felipe Massa korábban kijelentette, hogy a Williams a Mercedes mögött akár a mezőny második leggyorsabb autója is lehet. Ez kevésbé mondható el a Ferrariról, amely annak ellenére maradt le a dobogóról Ausztráliában, hogy a többi élcsapattal ellentétben mindkét autójuk célba ért. Az első hétvégén végig küszködő Kimi Räikkönen türelemre intette az olaszok rajongóit: szerinte a hibák nagy részét sikerült beazonosítaniuk, de a megoldásokra valószínűleg hosszabb ideig kell várni.

Az idény második futamán a legtöbb csapat várhatóan ismét a megbízhatóságot helyezi előtérbe. Az idénynyitón mindkét autóját az energiatároló-egység hibája miatt elveszítő Lotus bízik benne, hogy Malajziában simábban alakul a hétvégéjük, és akkor végre a tempójukat is megmutathatják. "Összességében elégedettek vagyunk a kasztnival, változó üzemanyagszintek alatt tapasztalt balansszal és a benzinspórolásunkkal is" - árulta el Grosjean. "Az energia-átalakító egységen persze még javítanunk kell, de tudjuk, hogy a Renault Sport keményen dolgozik a megoldáson."

A vasárnapi futam előtt senki ne felejtse egy órával előre állítani az óráját, nehogy lemaradjanak a magyar idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődő futamról.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!