Vágólapra másolva!
Az FIA vizsgálatot indult a Red Bull ellen, szerintük az ausztrál autója „folyamatosan” átlépte a 100 kg/ó-s benzinátfolyási limitet. A csalódott Vettel szerint az a legfontosabb, hogy a Red Bull gyors autót épített.

Az Ausztrál Nagydíj során végig remek formát mutató Daniel Ricciardo vasárnap is hibátlan teljesítményt nyújtott, és első Red Bull-os versenyén rögtön felállhatott a dobogó második fokára. Ricciardo valószínűleg bármilyen helyzetben elégedett lett volna egy hasonló eredménnyel, de a Red Bull nehézségekkel teli tesztidénye után még édesebb volt számára a 2. hely.

„Ha visszagondolok arra, hogy hol tartottunk három héttel ezelőtt… A mai futam előtt még egy versenyszimulációt sem tudtunk teljesíteni, ezért nem igazán bíztam benne, hogy eljutok a kockás zászlóig, nem hogy még dobogóra is állhatok” – lelkendezett a 24 éves ausztrál. „A csapat nagyon keményen dolgozott egész télen, óriási hátrányt hoztunk be. Még mindig nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Mercedes, de erre az eredményre építhetünk, és még sokat javulhatunk.”

Ricciardo az ausztrál szurkolóknak is megköszönte az „őrületes” támogatást, amit egész hétvégén kapott tőlük Melbourne-ben. „Az itteni emberek általánosságban is nagyon szeretik a Forma-1-et – bármelyik versenyző tűnik fel a pályán, rögtön lerohanják autogramok reményében. Ez rám a többieknél is kicsit jobban érvényes, hiszen a mezőnyből egyedül én képviselem Ausztráliát” – magyarázta Ricciardo, majd hozzátette, néha már „kínos” volt az őt körülvevő rajongás.”

Lehet, hogy Ricciardo túl korán örült Forrás: AFP

Könnyen lehet azonban, hogy Ricciardo öröme csak néhány óráig tarthat: a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ugyanis vizsgálatot rendelt el a Red Bull ellen, mert azt vették észre, hogy a futam közben „folyamatosan” megszegték a 100 kg/ó-s benzinátfolyási limitet (nem pedig a versenytávra vonatkozó, 100 kg-os fogyasztáshatárt). Ha valóban így volt, akkor a Red Bull megszegte a Sportszabályzat 5.1.4.-es cikkelyét, és Ricciardót ki is zárhatják a versenyből. Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting néhány napja elmondta, az üzemanyagra vonatkozó szabályok esetén a legkisebb kihágást sem tolerálják majd.

Ricciardo kizárása azt jelentené, hogy a Red Bull a biztató kezdés ellenére nulla ponttal zárja az idénynyitót, hiszen Sebastian Vettel alatt már az 5. körben leállt az RB10. A német a rajttól kezdve küszködött az autójával, valószínűleg a hengerek nem működtek megfelelően a Renault-motorban.

"Már a második felvezető körben csökkent a motor ereje, és nem értettük, miért" – magyarázta csalódottan. „Rengetegen megelőztek, aztán egy ideig azt hittük, javulni kezd a helyzet, de kiderült, hogy súlyosabb, mint gondoltuk, teljesen elment a teljesítmény. Úgy tűnt, néhány henger nem jár rendesen."

Vettel a kiesés ellenére bizakodó maradt, hiszen Ricciardo dobogós helye azt jelenti, hogy legalább a tempó tekintetében nincsenek túlságosan lemaradva az élmezőnytől. „Az a legfontosabb, hogy az autónk gyors, és a csapat 50 százaléka boldog lehet. Én csalódott vagyok a történtek miatt, de mit tehetek?” – tette fel a költői kérdést a német, aki a tavalyi Magyar Nagydíj óta először maradt le a győzelemről.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!