Vágólapra másolva!
Ricciardo elismeri, hogy a csapatnak egyelőre nincsenek ennél merészebb ambíciói. Szerinte Vettellel a szezon elején össze kell dolgozniuk.

Az előszezonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Red Bull a Renault hajtáslánccal és annak integrációjával kapcsolatos gondok miatt lépéshátrányban van a többiekhez képest. Bár a főhadiszálláson a bahreini teszt vége óta is gőzerővel dolgoztak a problémák elhárításán, a melbourne-i idénynyitón nem álmodoznak győzelmekről.

„Nem csak az elvárásokat akarom tompítani, amikor azt mondom, hogy ha be tudnánk fejezni a versenyt, és szereznénk néhány pontot is, a télen történtek után nem fakadnánk sírva" – ismerte el a tavaly visszavonult Mark Webber utódja, Daniel Ricciardo az Autosport kérdésére Melbourne-ben. „Ennyivel alighanem beérnénk."

„Ha viszont a pénteki szabadedzéseken és az időmérőn az első öt között végzünk, de a versenyen csak a 10. helyen érünk célba, alighanem csalódottak leszünk kissé. Pillanatnyilag azonban elég jó eredménynek éreznénk, ha mindkét autónkkal pontot tudnánk szerezni."

Ricciardo egyelőre a pontszerzést is kielégítő eredménynek érezné a Red Bull részéről Forrás: Red Bull

Ricciardo hozzátette, hogy neki és a címvédő Sebastian Vettelnek egyelőre félre kell tenniük az egyéni ambícióikat, mert előbb a Red Bull autóját kell közösen ütőképessé tenniük. „Nagyon nyitott volt velem" – mondta a németről. „Még nem tartunk azon a ponton, hogy igazán túl akarjuk szárnyalni egymást. Egyelőre az a legfontosabb, hogy a csapatot feltornázzuk a megfelelő szintre."

„Elég sokat beszélgettünk az autóról személyesen is. Meglehetősen nehéz tesztidőszakot tudhatunk magunk mögött, ezért igyekeztünk kijelölni a legfontosabb feladatokat, amelyeket a csapatnak el kell végeznie."

Ricciardo, aki a Toro Rossónál töltött két év után éppen hazai versenyén, az Ausztrál Nagydíjon mutatkozik be a Red Bull színeiben, elismerte, hogy a csapat esélytelensége csökkenti a vele szemben támasztott elvárásokkal járó nyomást. „Ez azonban nem változtat a hozzáállásomon" – hangsúlyozta. „Seb így is ott ül a másik autóban, úgyhogy mindenképpen nagy kihívás vár rám, nem számít, hogy hányadik pozícióért kell küzdenünk."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!