Vágólapra másolva!
Simona de Silvestro az elmúlt négy évet az IndyCarban töltötte, de 2015-ben már a Forma-1-ben szeretne versenyezni. A Sauber segít neki a felkészülésben.

Újabb női versenyző került egy lépéssel közelebb a Forma-1-hez, miután a Sauber pénteken bejelentette, hogy Simona de Silvestro a 2014-es idénytől csatlakozik a csapathoz. A Sauber vállalta, hogy fizikai felkészítéssel és alkalmanként tesztlehetőségekkel segíti hozzá az F1-es szuperlicensz megszerzéséhez a 25 éves svájci versenyzőnőt, akinek célja, hogy 2015-ben már a versenyeken is indulhasson.

Az európai kezdetek után De Silvestro 2006 óta Amerikában versenyzett. Az utánpótlás-kategóriákban eltöltött éveket követően 2010-ben debütált az IndyCarban, ahol az elmúlt négy idényt töltötte. Első évében a 14. helyen végzett a legendás indianapolisi 500 mérföldes versenyen, ezzel az év újonca lett. Az összetettben 2013-ban érte el a legjobb helyezését, a 13. helyen végzett a bajnokságban. A houstoni versenyen másodikként ért célba, ezzel az IndyCar történetének első női versenyzője lett, aki utcai pályán a dobogóra állhatott.

De Silvestro dobogós helyezést is szerzett az IndyCarban Forrás: AFP

Bár Amerikában egyre nagyobb sikereket ért el, De Silvestro célja az, hogy néhány éven belül a Forma-1-ben versenyezhessen. „Ez óriási lépés életem egyik legnagyobb álmának megvalósítása felé. Nagyon örülök neki, hogy egy ilyen nagyszerű csapatnál tehetem meg a következő lépést” – nyilatkozta a Saubernél kapott szerepéről. „A Sauber nagy hagyományokkal rendelkezik, ráadásul az egyetlen svájci csapat a Forma-1-ben – ez még izgalmasabbá teszi a helyzetet.”

„Nem tudom eléggé megköszönni Monisha Kaltenbornnak és Peter Saubernek, hogy támogatnak, hisznek a képességeimben, és megadták nekem ezt az esélyt” – tette hozzá a svájci versenyzőnő. „Nagyon örülök, hogy ilyen kivételes helyzetben készülhetek fel a kihívásra.”

A csapatfőnök Kaltenborn hozzátette, Silvestro célja 2014-ben a Forma-1-es szuperlicensz megszerzése lesz. „Az IndyCarban eltöltött négy év után Simona célja az, hogy 2015-ben debütálhasson a Forma-1-ben” – mondta. „Nagyon tehetséges versenyzőnek tartjuk őt, ezért úgy döntöttünk, bevesszük a csapatunkba, és támogatjuk őt az autóversenyzés csúcsa felé vezető úton.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!