Vágólapra másolva!
A 2015-ben visszatérő gyártó a nyár elejétől teljes gőzzel dolgozhat Milton Keynes-ben. Jól haladnak a turbómotor fejlesztésével. 

A Forma-1-be 2015-ben, a McLaren motorszállító partnereként visszatérő Honda idén júniusban elfoglalhatja az angliai Milton Keynesben épülő új létesítményét. A sportágnak 2008 végén hátat fordító gyártónak két bázisa is lesz, ahol az új F1-es programmal foglalkoznak majd: a kutatási és fejlesztési munkákat, valamint a turbómotorok gyártását Japánban végzik, de a McLarennel való kapcsolattartás megkönnyítése érdekében Angliában is lesz egy központjuk, ahol többek között egy tesztpad is helyet kap majd.

A japánok pénteki közleménye szerint a Milton Keynesben zajló munkálatok jól haladnak, Japánban pedig már át is költöztették egy új létesítménybe a versenyzéssel foglalkozó részlegeiket. Az új központjuk Sakura városában, Tochigi tartományban lesz, a Forma-1-es turbómotor fejlesztésének legfőbb mozzanatai itt zajlanak majd.

A Honda nem árult el részleteket arról, hogy hol tartanak a 2015-ös motor tervezésében, de állításuk szerint minden a tervek szerint alakul. „A vállalat folyamatosan halad a hajtáslánc fejlesztésével” – állt a szűkszavú közleményben. Korábbi hírek szerint a Honda a motorok mellett szponzorként is hozzá fog járulni a McLaren költségvetéséhez, évente mintegy 100 millió euróval.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!